
Már amikor bemutatták a Bugatti Chiront, tudtuk, hogy elérkezik az idő, amikor elődjének hatalmas rekordjai porba hullanak. Ez most következett be: a legújabb francia olyan gyorsulást és lassulást tud létrehozni, amely túlmutat négykerekű létén.
A 400 km/h feletti végsebesség már önmagában túlmutat a fizika bizonyos törvényszerűségein, de még brutálisabb, ahogyan a Chiron ezt a régiót megközelíti. Álló helyzetből ugyanis úgy gyorsul fel 402 km/h-ra (250 mérföldes sebesség), hogy még megállni is van ideje. Mindezt Wolfgang Durheimer márkavezető erősítette meg.
Igazi luxuskörnyezet, ahol bőven mért G-ket is kaphatunk
Az adatok összehasonlítása lehetetlen, hiszen más autógyártó nem igazán tud hasonló adatokat mérni, de abban biztosak lehetünk, hogy a különböző ellenállások miatt a lefékezés jóval rövidebb ideig tart, mint a 400-as tempóra gyorsulás. Az 1500 lóerős teljesítménynek köszönhetően a Chiron egyébként 13,6 másodperc alatt letudja a 0-300-as sprintet, vagyis körülbelül annyi idő alatt, mint ahogy egy átlagos vezető egy átlagos kézi váltós személyautóval fel tud gyorsulni 100 km/h-ra. Persze a fizikát a Bugatti sem tudja felülírni: a 400-as határ eléréséhez a hatványosan növekvő ellenállások miatt ennél több időre van szüksége a modellnek, 420-nál pedig elektronika állítja meg a tempógyarapodást. Enélkül akár a 463 km/h-s tempó is lehetséges lenne…
