Tavaszi bemutatkozását követően a Range Rover Velar rövidesen elérhető lesz hazánkban is, ám mire ez megtörténik, a Jaguar Land Rover konszern új motorja is bekerül a lemezei alá. A sikervárományos prémium középkategóriás SUV egészen vonzó lesz a 300 lóerős kétliteres turbómotorral. Erre szükség is lesz, ugyanis a Velar nem lesz kifejezetten olcsó.
A Jaguar F-Pace közeli rokona - galériaA Velar közös platformra épül a Jaguar F-Pace-szel, amelyet a 2874 mm-es tengelytáv is megerősít. Ezzel éppen az Evoque és a Range Rover Sport közé sorol be a modell, amely így igazán családbarát méreteket kínál viszonylag kompakt köntösben. A dinamikus formatervben szemből legfeljebb az új hűtőrács hoz változatosságot, hátulról viszont az elnyújtott lámpatestnek köszönhetően azonnal beazonosítható a modell. A tervezésnél figyeltek a légellenállás csökkentésére is, az így kapott 0,3-as érték pedig egészen jónak számít a kategóriában. Emellett az alumínium széleskörű használatával a tömeget is sikerült alacsonyan tartani.
A belső tér kialakítása igazán különlegesBelül méretek tekintetében nem lesz panasz: a négy felnőtt számára bőven kényelmes tér mellett jut hely 632 liternyi csomagnak is. A luxus és a bőrrel bevont felületek magas száma magától értetődő egy Range Rover esetében, viszont ezúttal a digitalizáció terén is újabb lépést tettek előre a tervezők. A 10 colos központi kijelző már önmagában is figyelemre méltó, de ehhez jönnek még a különböző érintőkapcsolók, amelyek fényes fekete háttéren színes megvilágítással kelnek életre. Ezzel a klímakonzol igazán látványos kialakítását kapjuk eredményül, az érintőkapcsolókból pedig a kormánykerékre is került, de ennek hasznosságát a körülményesebb kezelhetőség miatt már vitatnánk.
Vadonatúj központi rendszer és érintőkapcsolók tömege
Felszereltségek tekintetében a modell a márka legkorszerűbb extráit vonultatja fel, így például a teljes vezetési segédrendszer csomag mellett kérhetünk például 1600 Wattos, 23 hangszórós Meridian audiorendszert, de légrugózást is, amely akár 25,1 centiméteresre is növelheti a hasmagasságot. Ezzel, valamint az igényes, elektronikusan vezérelt differenciálművekkel ellátott összkerékhajtással a Velar terepképességei is méltóak lesznek a márkanévhez. Beszédes tény, hogy a légrugózás a merülési mélységet is 600-ról 650 mm-re növeli. A 28,89 fokos első és 29,5 fokos hátsó terepszög is ígéretes.
A motorpaletta nagy újdonsága a 240 lóerős kétliteres dízelA motortérben az új, Ingenium motorcsaládból származó kétliteres benzines turbómotor jelenti a beszállót, 250 lóerős teljesítménnyel, amely 6,7 másodperc alatt képes álló helyzetből 100 km/h-ra gyorsítani a Velart. Az egység a modell egyik indulómotorja lesz árak tekintetében is - az alapváltozatba listaáron ezzel 19,7 milliótól ülhetünk be, miközben a csúcsra szerelt példányok 30 millióért kelletik magukat.
Ennél azonban izgalmasabb a motor új változata, amely rögtön 300 lóerőt és 400 Nm nyomatékot kínál, köszönhetően az új kettős megfúvású turbófeltöltőnek, amely 26 százalékkal több levegőt képes lapátolni a hengerekbe - a megbízhatóságot kerámia alkatrészekkel garantálva. Ezzel már 5,9 másodperc alatt meglesz a 0-100-as sprint, mindezt széria nyolcfokozatú bolygóműves automataváltóval és igényes összkerékhajtási rendszerrel. Az új erőforrás árairól még nincs információ, de várhatóan bő egymillió forint körüli felárra számíthatunk.
A hasonló méretű dízel társ 180 lóerős lesz, de kérhetünk kétturbós, szekvenciálisan töltött 240 lóerős variánst is, amely 500 Nm nyomatékkal kínál optimális meghajtást – esetében 5,8 l/100 km-es vegyes fogyasztásra és 7,3 másodperces gyorsulási értékre számíthatunk. A szerényebb motor sem kelt csalódást, igaz, a 8,9 másodperces 0-100-as sprint már nem feltétlenül prémium autós tulajdonság, de cserébe az 5,4 literes vegyes étvágy és a kínálat legjobb alapára (19,65 millió forint) igyekszik kárpótolni. A kétturbós variánsért egyébként 1,4 milliós felárat kér a gyártó.
Feljebb lépve a V6-os motorok világába találhatunk 300 lóerős háromliteres dízelmotort és szintén háromliteres kompresszoros benzinest 380 lóerős teljesítménnyel. Előbbi 700 Nm nyomatékával és 6,3 l/100 km-es fogyasztásával emelkedik ki, utóbbinál pedig az 5,7 másodperces 0-100-as sprint és a 250 km/h-ban limitált végsebesség a beszédes tények. Árban a két verzió hasonló: 23,15 és 23,5 milliós induló listaárra számíthatunk. A váltásról minden változat esetében a 8-sebességes ZF-féle automataváltó gondoskodik, az összkerékhajtás pedig széria.
A modellsorozat legdrágább tagja a minden opcióval felszerelt 380 lóerős First Edition, amely listaáron 37,26 millióért elvihető. Árazás tekintetében tehát a modell igazi Range Rover marad, és hasonló motorizáltsággal és felszereltséggel akár közel 10 millióval is fölé lő a luxus tekintetében némileg egyszerűbb konkurenseknek. A Velar már rendelhető, az első példányok pedig várhatóan még a nyár folyamán megérkeznek.





