A Mercedes-Benz már az év elején lerántotta a leplet a BMW X6 közvetlen ellenfelének szánt GLE Coupé-ról, sőt, rögtön bemutatkozott a terep-kupé AMG sportváltozata is. Ezúttal már hazánkban is rendelhetővé vált a sportos óriás, melynek exkluzív klubjába 20 millió forint feletti a belépő.
Innen nézve nem túl egyedi - galériaA formákkal kapcsolatban éppen azt kaptuk, amire vártunk: szemből a csillagosok legfrissebb formanyelvét kapjuk meg egy SUV formájában, míg hátul szinte egy az egyben az S-osztály Coupé megoldásai köszönnek vissza – legalábbis ami a fényszórókat és a köztük húzódó króm csíkot illeti. Természetesen minden fénytest ledes technológiával van felvértezve. Az autó profiljával nem sokat vesződtek a mérnökök, itt gyakorlatilag egy az egyben a nagy rivális formáit láthatjuk viszont, noha érdemes megemlíteni, hogy ebben a kategóriában nincs túl nagy mozgástere a tervezőknek.
Finom megoldások - galériaAz alapáron 20 colos keréktárcsákkal érkező elegáns óriást azért igyekeztek viszonylag sportosnak láttatni a gyáriak, ami az AMG verzió esetében sikerült leginkább. A gyári tuningcsapat a szokásos eszközökhöz nyúlva megnövelte az első légbeömlők méreteit és harciasabb kipufogókat varázsolt a hátsó traktusra, illetve a 21 colos felnik sem maradhattak el. Érdemes persze megjegyezni, hogy a GLE 450 AMG Coupé nem a legsportosabb változata lesz a terep-kupénak, ugyanis a Mercedes-Benz ezzel a modellel vezeti be – az SUV-k új elnevezési rendszere mellett – az „AMG sports” névre hallgató családot, mely a BMW M Performance-hoz hasonlóan egy köztes kategóriát jelent majd a normál és a legkeményebb AMG modellek között.
Az utastérben helyet foglalva az M-osztály – illetve a frissítés után már GLE – legújabb megoldásait találjuk. A minden igényt kielégítő luxus mellett a legnagyobb újdonságot a friss volán és a középkonzoli képernyő tabletszerű kialakítása jelentheti, amely természetesen a csillagosok legújabb, COMAND központi rendszerét futtatja. Az AMG variánsban szintén a megszokott változásokkal nézhetünk szembe: karbon díszbetéteket, alumínium dekorelemek, sportkormány és egyéb nyalánkságok emelik a hangulatot. A tovább finomított környezetben élmény lesz az utazás, hiszen a GLE Coupé a Mercedes-Benz legújabb vezetéstámogató és biztonsági rendszereivel is megrendelhető.
Az M-osztály frissített verziója - galériaA már-már megszokottnak mondható sávtartó, holttérfigyelő, megállásra és elindulásra önmagától képes adaptív tempomat mellett természetesen olyan nyalánkságokat is tartalmaz az újdonság, mint a 360 fokos kamerával ellátott aktív parkolássegítőt, a minden lehetséges biztonsági rendszert – így az autót ütközésre felkészítő rendszert és az automatikus fékezést és gyalogosfelismerőt – tartalmazó PRE-SAFE PLUS-t, valamint a keresztirányú forgalmat is észlelő BAS PLUS-t. Éjszaka pedig az alapáron járó intelligens ledes fényszórórendszer és a MAGIC VISION CONTROL névre keresztelt adaptív első szélvédő segíti a biztonságos utazást. Az utasok jó hangulatát a legfinomabb anyagokból készült kárpitok, hátsó multimédiás rendszer, hathelyes DVD-tár és Bang & Olufsen audiorendszer biztosítja.
A kiváló vezetési élményhez a csillagosok AIRMATIC felfüggesztése, az ADS Plus aktív lengéscsillapító, adaptív kormányáttételezés és az ACTIVE CURVE SYSTEM névre hallgató kanyarstabilizáló rendszer. Mindezeket a DYNAMIC SELECT fokozatválasztóval irányíthatjuk, melynek öt állapota van, az egyénileg beállítható INDIVIDUAL-tól a kényelemre hangolt COMFORT-on, a csúszós útra optimalizált SLIPPERY-n és a magától értetődő SPORT-on át egészen a SPORT+-ig, mely teljes mértékben a dinamikára koncentrál, miközben több teret enged a sofőr tudásának. Az AMG verzióban mindez nem csak a felfüggesztésre, a pedálokra és a kormányra hathat ki, hanem a motorhangot, a műszereket és az autó világítási rendszerét is befolyásolja. Extrák terén tehát tényleg a csillagos ég a határ - ezt bizonyítandó, akárt tízmilliónyi értékben tudunk összeválogatni közülük.
Az AMG verzió belül is sportosabb - galériaA csillagosok a piaci rajtnál már öt verzióban elérhetővé teszik az újdonságot. A legnagyobb érdeklődés minden bizonnyal a GLE 350 d 4Matic belépő modellt övezi majd. A jól ismert 3,0 literes dízel a terep-kupé esetében 258 lóerőt valamint 620 Nm csúcsnyomatékot biztosít a sofőr számára. Mindezt az új fejlesztésű, kilencsebességes automataváltó továbbítja az összkerékhajtáshoz, szükség estén 7 másodperces 0-100-as sprintet és 226 km/h-s sebességet lehetővé téve. A gyári fogyasztás visszafogott (kerékmérettől függően 7 liter környékén alakul), az árcédula már annál kevésbé: listaáron 20,7 milliót hagyhatunk ott a legkedvezőbb modellért.
Benzinesek terén a GLE 400 4MATIC és a sportosabb hangulatú GLE 450 AMG adja az indulót. Mindkettőben 3,0 literes V6-ost találunk, ám míg az előbbi 333 lóerőt és 480 Nm nyomatékot, addig utóbbi 367 lóerőt és 520 Nm-t állít elő. Ennek meg is van az eredménye: 6,0 másodperces sprint és 245 km/h-s végsebesség van itt, és 5,7 szekundumos gyorsulás, valamint 248 km/h-s sebesség lehetősége vár ott. Ehhez mérten a fogyasztási adatok is elfogadhatóak: 8,6 és 9,4 liter között változnak a minimumok a felszereltség és a kerékméret függvényében. A beszálló benzines kereken egymillió forinttal drágább a dízelnél, a 450 AMG-ért pedig már 23,86 millió forintot kell otthagyni, de ez többek között már a sportosabb kialakítást és a nagyobb kerekeket is magában foglalja.
Arányos, így a képeken nem tűnik nagynak. Egyébként óriási.
Belül minden földi jót megkaphatunkMás ligában, de erre tesz rá még egy lapáttal a GLE63 S Coupé. Az új márkajelzések szerint, Mercedes-AMG gyártmányként forgalomba kerülő SUV kupé esetében a sportrészleg jól ismert kúráját köszönthetjük. A Mercedes-Benz esetében teljesen új szegmensben, az X6-os BMW ellen induló újdonság már brutális méreteivel is tiszteletet parancsol, a letisztult formákat pedig további kiegészítő elemekkel hangolták valamivel agresszívebbre a tervezők. A típus tekintélyes méreteit kiválóan mutatja, hogy a fényképeken a kerékjáratokat éppen kellemesen arányosan kitöltő kerekek valójában óriási, 22 colos malomkövek.
Belül a hagyományos verziók kialakítása adja meg az alaphangot, melyhez lapított aljú kormánykerék, sportülések és szénszálas hátlapú műszercsoport társul. Emellett alupedálok, AMG feliratú szőnyegek is árulkodnak a csúcsmodell mivoltról, miközben a szériafelszereltség is magasabb a hagyományos változatokénál.
Hátulról továbbra is elegancia dominál, de V8-as dorombol
Nem bízták a véletlenre - galériaMivel Mercedes-AMG-ről van szó, a motortér tartalma abszolút nem mellékes. Ezt jól tudják a gyáriak is, így ezúttal sem hétköznapi erőművet készítettek be. Az 5,5 literes biturbó V8-as nem kevesebb, mint 585 lóerőt szorít ki magából, miközben 760 Nm nyomatékkal (1750-5250) terhelheti a főtengelyt. Az erőátvitelről a sportosabb kialakítású hétfokozatú bolygóműves automataváltó és hátul hangsúlyosabban hajtó összkerékhajtás gondoskodik. A közös munka eredménye: kőkemény sportautókat idéző 4,2 másodperces 0-100-as sprint. A gyári vegyes fogyasztás 11,9 literre adódik.
A GLE63 S Coupé mellett szériában kap állítható lengéscsillapítást és sportosabbra belőtt futóművet, amelyhez aktív karosszériadőlést csökkentő rendszer, valamint sportosabbra vett kormánymű társul. A tekintélyes tömeg lassításáról elöl 390, hátul pedig 345 mm-es tárcsákba harapó többdugattyús fékek gondoskodnak, melyekre vörösre fényezett féknyergek hívják fel a figyelmet.

Várhatóan a nyáron száguldhat majd szabadon
A sorozat csúcsa a státuszához mérthető árcédulával rendelkezik, amelyet átfogó alapfelszereltség igyekszik kedvezőbb színben feltüntetni. A 39,2 millió forintos árcédula így is tekintélyesnek mondható. A szerényebb AMG kivitelt 557 lóerővel egyébként 3,2 millióval olcsóbban elvihetjük, igaz, az felszereltségben valamivel kevesebbet nyújt. Érezhető teljesítményben nem, amelyről a mindössze 1 tizeddel rosszabb (4,3 szekundumos) gyorsulási érték is árulkodik.
A GLE Coupé már rendelhető, az első példányok pedig várhatóan a nyár folyamán érkeznek majd meg tulajdonosaikhoz. A praktikumra jobban szomjazó vásárlóknak pedig már csak néhány hónapot kell várniuk a frissített ML-re az ötajtós GLE-re, amely akár hárommillióval is olcsóbb lehet különlegesebb testvérénél.