Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Két évvel ezelőtti frissítése óta nemigen hallottunk a Lexus egyetlen hibrid hajtáslánccal szerelt kompaktjáról, a CT 200h-ról. A japánok persze nincsenek elkésve, hiszen a szokásos modellciklusokat alapul véve jövő év vége, esetleg 2017 eleje felé kellene érkeznie az új generációnak, és a legújabb hírek szerint ez így is lesz – méghozzá ismét egy hibrid rendszerrel karöltve.

Jelenleg persze még nem sokat tudni az autóról, ugyanakkor egyes hírek szerint a Lexus újdonsága az anyacég Toyota legújabb, TNGA névre keresztelt platformjára épül majd, mely idén mutatkozott be a vadonatúj Prius alapjait adva. A jelenlegi modellben egyébként a gyáriak hibridekhez fejlesztett 1,8 literes, 99 lóerős erőforrása játszik össze egy 81 lovas villanymotorral, így összesen 136 tagú ménest biztosítva a sofőr számára.

Belül is megújul majd

A CT 200h ugyan nem egy versenyautó, ugyanakkor – igaz, még a frissítés előtti változat – tesztünkön kellemes, 4,7 literes fogyasztással tudta teljesíteni a normakört, ami a ráncfelvarrás után további értékes decikkel csökkent. Azt biztosra vehetjük, hogy az új generáció nem csak valamivel gyorsabb, de minden bizonnyal takarékosabb is lesz a jelenlegi modellnél, amit a friss Priusból érkező technikának köszönhet majd.

A Toyota legújabb hibridjében továbbra is egy 1,8 literes motor dolgozik, melynek hatékonyságát a japánoknak sikerült tökélyre fejleszteniük. Ez persze nem is csoda, hiszen a négyhengeres szerkezet mindössze 98 lóerőt teljesít, azonban a 74 tagú ménest mozgósító elektromotorral karöltve képes mindössze 3,2 liter üzemanyagból megtenni 100 kilométert, miközben képes hozni egy átlagos négykerekű menetteljesítményeit. Nem lennénk meglepődve, hogyha az új CT 200h-ban is hasonló felállással találkozhatnánk majd.

A Lexus legújabb formanyelvét örökölheti az új CT

A japánok ugyan a jelenlegi generációt egyetlen hajtáslánccal kínálják, ugyanakkor az egyre erősödő konkurencia miatt – amit a nemrég megjelenő Infiniti Q30 is jól mutat – az sem kizárt, hogy a Lexusnál úgy döntenek, hogy a jövőben több szerkezettel is kínálják majd a CT-t. Ezzel a dízelek ellenfelének szánt hibrid mellett a benzines ellenlábasok is komoly konkurenst köszönthetnének a kategóriában – erre azonban legkorábban a jövő év végén derülhet fény, míg a kereskedésekben csak 2017-től találkozhatunk majd az újdonsággal.