Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Škoda a tavalyi évben igencsak fontos újdonságokkal kecsegtetett, gondoljunk csak például a várva-várt, akár hétszemélyes utastérrel is rendelhető Kodiaq szabadidőmodellre, vagy például a sikeres Octavia család ráncfelvarrására. A csehek lendülete nagy örömünkre 2017-re sem fogy el, a pletykák szerint idén több meglepetéssel készül a Škoda.

A legfontosabb kétségtelenül a kínálatból tavaly kivont, de a vásárlók körében igencsak kedvelt Yeti második generációjának érkezése. Sokan úgy gondolták, hogy a Kodiaq egyben a Yetit is pótolja, azonban ez csak félig igaz, az újdonság ugyanis jóval nagyobb a kifutó típusnál, s a gyártónak szüksége van egy kompaktabb szabaidőmodellre is. 

Az alapokat akárcsak a Kodiaq, úgy a második generációs Yeti esetében is a Volkswagen konszern rugalmas MQB platformja adná, természetesen kurtább tengelytávolsággal. A hírek szerint az előző Yeti dobozformái továbbra is megmaradnak, utas- és csomagtere pedig nagyobb lesz, vagyis egy átlagos család igényeit bőven kielégítheti a szimpatikus magas építésű típus. A hajtásláncok kisebb-nagyobb átfedésekkel vélhetően megegyeznek a Kodiaq hajtásláncaival.

A teljesen új Yeti mellett egy ráncfelvarrásra is számíthatunk 2017-ben: a márka a Rapid sorozatot fogja frissíteni idén, mégpedig elképzelhető, hogy az Octavia mintájára. Természetesen a négy- és ötajtós változatot egyaránt érinti az újítás.

Végül, de nem utolsósorban Octavia fronton is várható egy érdekesség, mégpedig a sportos irányvonalban: állítólag a frissítés alkalmával 10 lóerőt már eleve erősödött (benzines) Octavia RS kap egy még izmosabb kivitelt: a pletykák szerint 230 helyett 245 lóerőt produkál majd a 2-literes TSI turbómotor, így még gyorsabb lesz az Octaviák csúcsa.