Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Peugeot hosszú idő után nemrég ismét bemutatott egy pickupot, ami nem éppen fantáziadús módon egyszerűen csak a Pick Up nevet kapta. A már ránézésre is igencsak elavult modell azonban kizárólag Afrikában elérhető, de a PSA nem elégszik meg ezzel és egy teljesen új platós modellt fejleszt, méghozzá egy kínai partner segítéségével – ez pedig már globálisan is elérhető lesz.

Már a Pick Up is egy kínai vállalat segítségével készült el, ám míg akkor a Dongfeng, ezúttal a ChangAn névre hallgató cég segíti a PSA-t az új padlólemez kifejlesztésében, így a franciák nem valamelyik konkurens modelljének alapjait veszik majd kölcsön – ahogyan teszik azt sokan mások –, hanem egy teljesen új, saját típussal rukkolnak majd elő. Az ígéretek szerint az újdonság a legszigorúbb normáknak is megfelel majd, és az Európában népszerű méretkategóriához csatlakozik – az újdonságot egyébként 2020-ra ígérik a franciák.

A Pick Up csak Afrikában elérhető - nem csoda

A ChangAn-nal való együttműködés nem új keletű, hiszen a PSA a DS kínai népszerűsítése érdekében lépett már korábban partneri viszonyra a vállalattal, amelynek keretein belül 2018-tól minden évben bemutat majd a franciák prémium márkája egy új modellt – ezek nagy része azonban valószínűleg csak Kínában lesz elérhető. Azt egyelőre nem tudni pontosan, hogy Európába is eljut-e majd az új pickup, de egyre több gyártó érzi úgy, hogy részt kell vennie ebben a szegmensben – többek között a Mercedes-Benz –, és nem lehet véletlen, hogy éppen az öreg kontinensen legnépszerűbb méretben mutatják be majd az autót. Ezt azonban csak a bemutató közeledtével tudhatjuk meg.