Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A PSA konszern, azaz a Peugeot és a Citroёn hagyományos piacát Európa jelenti, de természetesen a franciák már Kínában is megvetették a lábukat. Amerika több mint két évtizedig nem szerepel a PSA céljai között, most azonban úgy tűnik, fordul a kocka és az Egyesült Államokban is kapható lesz Citroёn portékája.

A tényt, miszerint a franciák szeretnének visszatérni a tengeren túlra, a Párizsi Autószalonon egy interjú alkalmával maga Yves Bonnefont, a DS almárka vezére jelentette be. A szakember elmondása szerint 2020 utánra tehető az akció, azonban addig alaposan elő kell készíteni a terepet a visszatéréshez, hogy az sikerrel zárulhasson. Ez a döntés lényegében része annak a tervnek, miszerint a franciák a DS-t igazi világszintű márkává fejlesztenék, hogy az globális modellekkel világszerte hozzon új vásárlókat. A globális szinthez pedig elengedhetetlen momentum az Egyesült Államok piacára való betörés.

A Peugeot példának okáért árusított már autókat Amerikában, azonban a 405 mérsékelt tengerentúli sikereit követően visszavonulót fújtak az oroszlánosok 1991-ben. A Citroёn pedig még régebben szüntette meg ottani jelenlétét, egészen pontosan 1974-ben vonult ki, noha XM-ek importálása révén Amerikának is jutott néhány francia példány a ’90-es évek elején.

Bonnefort elmondása szerint a Citroёn névtől megszabadulva egyszerűn DS-ként szerepel majd a márka prémiumként az Egyesült Államokban és a világszerte nyíló mintegy 200 kereskedésből az Egyesült Államok 20 szalonnal veszi ki a részét 2020 után, míg Észak-Amerikában összesen 30 szalon nyitja meg kapuit. A forgalmazni kívánt típusokról egyre semmi konkrétumot nem tudhattunk meg, de vélhetően az Európában jelenleg is futó DS3 és DS4, valamint a DS5 és a keleti területeknek gyártott DS 5LS típusok utódjai alkotják majd a tengerentúli kínálatot. 2017-ig azonban biztosan nem lép a PSA Amerika irányába, addig pedig van idő alaposan kidolgozni a visszatérés részleteit.