Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Van néhány gyártó, aki kivár türelmesen, és csak akkor száll be az elektromos autók piacára, amikor készen áll a gyártástechnika és kellően nyomottak a jelenleg még drága komponensek árai. A Mazda sem sieti a villamosítást, hiszen a japánok a hírek szerint „csak” 2021-ben kívánják konnektorról is tölthető elektromos modelljüket.

A Mazda mindeddig elkötelezett volt a belsőégésű motorok fejlesztése mellett, illetve igyekeztek a lehető legmegfelelőbb erőforrásokat kínálni az adott modellekhez. Gyakran a versenytársaknál nagyobb lökettérfogatú, szívó benzineseket alkalmazott a márka, azonban a tempót a japánoknak is tartaniuk kell az autóiparral, így hamarosan elektromos segítség érkezik. A folyamatról és a jövőről Kiyoshi Fujiwara, a márka fejlesztői részlegének első embere beszélt: a szakember elárulta, hogy a konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc a károsanyag-kibocsátási normák miatt 2021-ben élesedik. Emellett az is kiderült, hogy Mazda is élni kíván a 48 Volt feszültségű rendszerrel, ami ugyancsak javíthat az egyes komponensek hatásfokán, ez által a fogyasztáson is.

Az elektromos modell ugyancsak jön majd, azonban annak fejlesztése az elektromos hajtáslánc és annak vezérlése miatt több figyelmet igényel. „Nem szeretnénk ugyanazt átélni, mint a Samsung a Galaxy Note 7 esetén” – tette egyértelművé Kiyoshi Fujiwara, hogy rendkívül stabil rendszert kívánnak a japánok.

Mindemellett természetesen tovább folytatja a benzines és dízelmotorok csiszolgatását is a Mazda, hiszen szerintük még mindkét esetben van potenciál. A következő nagy lépcsőt a 2018-2019-ben bemutatásra kerülő homogén kompressziós technológia jelenti. És persze a könnyű építésre is odafigyelnek a japánok, ami szintén kulcsfontosságú a fogyasztás és hatékonyság terén. A cél nem kisebb, mint 50%-os fejlődést elérni 2020-ra a hatékonyság terén, amihez a SKYACTVÓIV technológia második generációja nyújt majd hathatós segítséget.