Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az Opel ismét belecsapott a lecsóba, ami érthető is, hiszen az új Astra által keltett hullámokat minél jobban meg kell lovagolnia a rüsselsheimi gyártónak. Az erőteljes, kötelező fogyókúrán átesett kompakt modell a szegmens élvonalába kíván kerülni, ennek megfelelően a teljesítményben bővelkedő verziók sem maradhatnak ki. Emellett a Volkswagen és a Golf GTI Clubsport példáját követve az Astrából is készül versenyváltozat, méghozzá TCR néven.

A felmérgesített újdonság vélhetően még tanulmányként fog debütálni a szeptemberben esedékes Frankfurti Autószalonon. A 2016-os modellévű Astrán alapuló versenyautó a nevének megfelelően a TCR szériájú versenyeken vehet majd részt, amelyek mind nemzeti, mind nemzetközi, mind kontinens bajnokságokat alkotnak, sőt a világszintű TCR International Series futamain is indulhatnak. „A TCR mindenféle módosítások nélkül használható lesz az egész világon” – áll az Opel közleményében.

A részletes információk nyilvánvalóan csak a premierrel együtt érkeznek majd meg, az azonban már most is tudva levő, hogy az OPC számára is fenntartott kétliteres, négyhengeres turbómotor kerül a versenyautó orrába. A teljesítmény ezúttal 330 lóerőre rúg, amihez 410 Nm-es maximális nyomaték párosul. Természetesen a körítés sem marad el, a kötelező aerodinamikai csomag agresszív elemeket, méretes hátsó légterelőt és masszív szélesítést tartalmaz, ami mellé méretes kipufogóvégek társulnak.

Az Opel csoportot vezető Tina Müller elmondta, hogy a „túraautós versenyzés mindig is kiemelt prioritású volt az Opelnél, az Astra pedig az újonnan induló TCR kategóriában ideális választás lehet a vásárlók, csapatok számára. Az Opel elfogadható áron szeretne a feltörekvő privát istállóknak kiváló alapot nyújtani”.