Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A legfrissebb információk értelmében a Volkswagen mérnökei gőzerővel dolgoznak egy bivalyerős konnektoros, vagyis plug-in crossoveren – a hír ráadásul nem pletyka, hanem egyenesen a németek háza tájáról érkezett, hiszen a gyártó kiszellőztetett néhány ízelítőgrafikát a szóban forgó négykerekűről.

Egyelőre nem áll rendelkezésre túl sok információ az autóról, azonban azt tudjuk, hogy egy hét múlva, a Pekingi Autószalonon kívánja prezentálni a VW legfrissebb büszkeségét. A képek alapján az autó méreteiről csak találgatni tudunk, de az jól látszik, hogy egy egészen méretes ötajtós típusról beszélhetünk, ami elképzelhető, hogy a Touareg utódja lehet. Annyi mindenesetre egyértelműen látszik, hogy a fénytechnika terén nem kell majd szégyenkeznie a szabadidőmodellnek, hiszen a dögös LED-es fényjáték garantált.

A VW hibrid terepese egy hét múlva, Pekingben mutatkozik be

A hajtáslánc részletei nem ismertek, annyit azonban előre elmondott a Volkswagen, hogy a rendszer 380 lóerő és 700 Nm leadására képes, amivel mindössze 6 másodperc alatt teljesíti a modell a 0-100 km/h-s sprintet, végsebessége pedig 220 km/h feletti. Továbbá az elektromos hatótávolság is több mint korrekt, a gyár 50 km-t ígér, amihez egy legalább 10, de inkább 12-13 kWh-s akkura van szükség a méretek alapján. Az utastérről még grafikák sincsenek, de a részletekre alig egy hét múlva fény derül.