Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Már koránt sem titok, hogy a jelenlegi 50d motor leváltásaképp négyturbós dízelmotort fejleszt a BMW, amely először jövőre mutatkozik be az új 7-es sorozatban. A 750d xDrive a legfrissebb hírek szerint 395 lóerőt fog majd felmutatni.

Sokan úgy vélik, hogy a jelenlegi, háromturbós 50d dízelmotor is túlfeszített: a háromliteres, hathengeres erőforrás 381 lóerőt és 740 Nm nyomatékot szorít ki magából. Képességeiről sokat elárul, hogy tesztünkön az összkerékhajtású 7-es BMW-t 5,1 másodperc alatt repítette álló helyzetből 100 km/h-ra, miközben normakörünkön 6,6 litert fogyasztott.

A fejlődés azonban folyamatos továbblépést igényel. Mit tud majd a következő 750d? Egy turbóval még többet kap a motor, igaz, az ő kilétére még nem derült fény - az internet egyik szegletéből már az a pletyka is napvilágot látott, hogy az új feltöltő elektromos hajtású lesz. Az összesen így már négy feltöltő által lélegeztetett sorhatos a hivatalos adatok szerint 395 lóerőt és 800 Nm nyomatékot szorít majd ki magából, amelyet továbbra is a kiváló nyolcfokozatú automataváltó továbbít a négy kerékhez. Ezzel az átlagosan 130 kilogrammal könnyebb új generáció 4,6 másodperc körüli 0-100-at tud majd felmutatni, 5,5 literes fogyasztás mellett.

1506/bmw7es/bmw7_a10_medium.jpg

Sokat már a premierre sem kell várni: jövőre elkészülnek a bajorok az új erőforrással, amely jó eséllyel pályázik a dízelmotorok királya címre. A későbbiekben az összes 50d modellben az új egység veszi át a főszerepet.