Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Szép csendben, de megérkezett hazánkba a vadonatúj Hyundai Elantra, amely tavaly első ízben a koreai piacon mutatkozott be, de nem sokkal később az európai változatról is lehullt a lepel; részletesebben korábbi bemutató cikkünkből, ide kattintva olvashatnak a divatos szedánról. Az importőr eddig mélyen hallgatott a modell hazai piacra való érkezéséről, azonban ma véletlenül a Hyundai honlapján rábukkantunk az autóra, mi több, már a hivatalos árlista is ismert.

Jó formában van, és nem is drága az ElantraA 4,57 méter hosszú, 180 cm széles és 1450 mm magas, igencsak kellemes vonalakkal megáldott szedán az előző Elantra továbbfejlesztett, 270 cm-es tengelytávolságú padlólemezére épül, vagyis a bőséges helykínálat garantált – és mindez egyben azt is jelenti, hogy maradt az elöl MacPherson, hátul egyszerűbb csatolt lengőkaros futóműkonstrukció. Azonban a futóművön és a kormányzáson sokat dolgoztak a Hyundai mérnökei, a karosszéria pedig merevebb lett, így az autó vezethetősége biztosan jobb lesz.

A beltérben nincs új a nap alatt, a márka megszokott megoldásaival találkozhatunk

Az intelligens anyaghasználatnak köszönhetően az Elantra tömege is meglepően alacsony, a bázismodell például csupán 1220 kilót nyom, míg a legnehezebb dízel-automata kivitel is csak 1345 kilós üresen. A műszaki adatlapból megtudtuk, hogy a hasmagasság 15 cm, ami egészen tisztességes érték, a csomagtartó alapból 458 literes, az autó pedig a felszereltség függvényében 15, 16 vagy 17  colos kerekeken gurulhat. Ha már itt tartunk, felszereltségi szintből 4 (Life, Business, Comfort és Executive), motorból pedig kettő van a kínálatban.

Csak 2 motorral jön, de legalább vannak automatákAz alapmotor a jó öreg, még nem közvetlen befecskendezéses 1,6 literes 16 szelepes MPI négyhengeres szívó benzines, ami 128 lóerőt és 155 Nm-t képes leadni, s a széria hatfokozatú kézi váltóval igencsak jó menetteljesítményeket (0-100 km/h: 10,1 másodperc, végsebesség 200 km/h) és elfogadható fogyasztást (vegyesben 6,9 l/100 km) garantál – plusz 350 ezer forintért hatfokozatú bolygóműves automataváltó is társítható hozzá. Az egyetlen benzines mellé egyetlen dízel jár, mégpedig az átdolgozott 136 lóerős 1,6 literes CRDI, ami szintén korrekt menetteljesítményeket, valamint kiváló fogyasztást ígér – itt is kérhetünk automatát, mégpedig a gyors, ügyes és hatékony 7-fokozatú duplakuplungos váltót, 500 ezer forintért.

Ami nálunk Elantra, az néhány keletebbre fekvő piacon Avante - galéria

A kínálat 4,7 millió forinttól indul - galériaAz importőr rögtön 500 ezer forintos bevezető akcióval hirdeti az Elantrát, így az árak egészen korrektek. A legolcsóbb változat akciósan 4,7 millió forinttól indul, a dízel pedig 600 ezer forinttal drágább, így legalább 5,3 millió forintot kell érte fizetni. A második szint felára  200 ezer forint, a harmadiké további 500 ezer, az Executive csúcskivitelért pedig ennél is többet kell fizetni 600 ezer forinttal – a legdrágább, csúcsra szerelt dízel így automatával akciósan 7 millió forintért kínálja magát, s extrákból még így is bőven lehet válogatni. Az Elantrával kapcsolatban nemzetközi fronton további újdonság, hogy érkezett belőle egy sportmodell a koreai konszern jól ismert 1,6 literes turbós benzinesével, körülbelül 200 lóerős csúcsteljesítménnyel – mi is nagy örömmel várjuk az izmos csúcskivitelt, reméljük, kapunk belőle.