Április 5. piros betűs napként szerepel minden Lada rajongó naptárában, hiszen ekkor mutatkozott be VAZ-2121 néven a Niva, amely kivételes terepképességeinek köszönhetően manapság is nagy népszerűségnek örvend.
A 40 esztendő azért nem múlt el nyomtalanul, a fejlődést pedig nem igazán tudta követni a típus – ennek ellenére az igazi fanatikusok annyira életben tartják, hogy ne kelljen elbúcsúznia a sorozatgyártástól. Ezt erősíti a 40. születésnapi típus, amely minden idők legpuccosabb Niváját eredményezi.
A negyedik X-et limitált kiadással ünnepliA mára mindössze 4x4 nevet viselő modell évfordulós kiadás mindössze 1977 példányban készül majd, és a különleges fényezéséről azonnal felismerhető. Ezen felül fekete részletek és a látványos könnyűfém felnik kellően felértékelik a külsőt, amelyet nevezhetünk retrónak, de valójában ez még maga a múlt. Belül a puritán kialakítást műbőr kormánykerék és ülések dobják fel, miközben az összes elérhető opció megtalálható a modellben.
Ha valamilyen furcsa okból (egyetlen indokként a terepjárást említhetjük) lecsapnánk egy ősrégi Nivára, akkor nálunk 2,95 millió forinttól elérhető 4x4, de ennél a különleges kiadás súlyos százezrekkel drágább lesz. Az új Niva egyébként 2018 őszére várható, amely már viszonylag modern technikával lép piacra, de ez persze nem vet véget a jelenlegi 4x4 forgalmazásának – a veteránkorba érett típus elpusztíthatatlanul masíroz tovább.



