Hazánkban hivatalos úton egyáltalán nem találkozhattunk még vele, az amerikai Shelby márkanév mégis ismerős lehet minden autórajongó számára – leginkább a mindenkori Ford Mustangok felpaprikázása kapcsán. Most is emiatt került cikkünk középpontjába a vállalat, ugyanis az egyik legendás modelljük 50. születésnapját ünnepelve ismét kezelésbe vették a kék oválosok izomautóját, hogy egy igazi szörnyet alkossanak meg belőle. Íme, a 50th Anniversary Shelby Super Snake.
50 éve volt az első - galériaA „szuperkígyó” elnevezés már 50 éves, de a legújabb változat természetesen minden eddigi kivitelt felülmúl. A gyáriak még a napokban bemutatott frissítés előtti Mustang GT 5-literes V8-asát egy turbófeltöltő segítségével 680 lóerőig tornászták fel, de egy még nagyobb teljesítményű Whipple vagy Kenne Bell egységgel opcionálisan akár 760 tagú ménest is kipréselnek az öblös erőforrásból. A Super Snake így körülbelül 3,7 másodperc alatt képes megfutni a 0-100-as sprintet, míg a tengerentúlon referenciának számító negyedmérföldes (402 m) távot 10,9 szekundum alatt tudja le.
A túlmelegedést a Shelby saját hűtőrendszere akadályozza meg, míg a Ford Performance féltengelyek és egy darabból álló kardántengely hozzájárul a hatalmas teljesítményhez. A külsőt tekintve nem estek túlzásba az amerikaiak: a nagyobb légbeömlők, a motorháztető nyílásai, a több helyen is feltűnő Shelby emblémák és a finoman átszabott hátsó azért árulkodóak, de ennyiből nem feltétlenül következik a szuperautós teljesítmény.
A teljesítmény már-már bestiális - galériaAz utastérben nagyjából ugyanez a helyzet, a Shelby feliratok és logók, az egyedi műszerfal, illetve a plusz műszerek jelentenek újdonságot. A képeken szereplő autók a Shelby legendássá vált kék és fehér árnyalataiban pompáznak, és természetesen a középen végigfutó csík sem maradhatott el. A Super Snake nevet mindig a legvadabb kiadás kapta meg, így nem csoda, hogy elképesztő teljesítménnyel ruházták fel a legújabb kivitelt is.
A mostani verzióból mindössze 500 darab készül majd el, és célja természetesen az, hogy az első, 1957-es változatnak állítson méltó emléket – ez pedig sikerült is. A sportkupé ára ráadásul némileg meglepő, hiszen a képességeihez mérten igazán olcsón elérhető: mindössze 20,3 millió forintnak megfelelő dollár az alapára, ezzel pedig az egyik legjobb ár/érték arányú autó lehet a piacon, még úgy is, hogy ebben nincsenek benne az adók – igaz, az 500 példány valószínűleg hamar elkel majd.


