Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Egyetlen feltöltéssel több mint 700 kilométer az európai ciklus szerint – ezt ígéri Henrik Fisker, aki a róla elnevezett autógyártó következő, teljesen elektromos modelljét már jövőre szeretné leleplezni. Ehhez persze forradalmi akkumulátor-technológiára is szükség van.

A 2012-es Karma utódjaként érkező négyszemélyes kupé 400 mérföldes, azaz (a szigorúbb amerikai normák szerinti) 640 kilométeres hatótávja kissé utópisztikusnak hat, ha kizárólag elektromos modellről beszélünk. Ám ne feledjük, hogy jövőre érkezik sorozatgyártásba pl. az Opel Ampera-e 60 kW-os akkumulátorral – egy nagyobb modellbe pedig elfér egy másfélszer ekkora csomag is, amivel már gond nélkül teljesülhet a kitűzött cél.

Az akkumulátort egyébként a Fisker autógyártó testvérvállalata, a Fisker Nanotech tervezi, akik ígéretük szerint új csomagolási technológiával és könnyűsúlyú alkatrészek használatával tömegre vetítve minden eddiginél jobb energiasűrűséget tudnak megvalósítani. „Olyan technológiánk van, mint senki másnak. Senki még csak közel sem áll ahhoz, amire mi itt képesek vagyunk,” nyilatkozta Henrik Fisker.

Képünkön még a Karma látható - az új modell természetesen új ruhában érkezik

Még ha optimizmus helyett a színtiszta igazság is szólt a cégtulajdonosból, akkor is ez csak az érem egyik oldala, hiszen a jó hajtáslánc mellé jó autóra is szükség van, hogy a vállalat felvegye a versenyt a Teslával vagy a még nagyobb autógyártókkal. Mindenestre mi drukkolunk nekik.