
A BMW szokásos éves tavaszi sajtókonferenciáján jelentette be dióhéjban terveit 2016-ra vonatkozóan; a bajorok programjában számos izgalmas pontot találunk, amelyek lefedik a teljes modellpalettát. Keményen dolgozik az M-divízió, miközben tovább gyarapodik az elektromos és hibrid modellek kínálata, hiszen az "i" és az "i Performance" részlegek sem pihennek.
Az átfogó tervezet többek között tartalmaz egy forradalmi BMW i modellt, amely az egyéni közlekedést képes kiszolgálni, állítólag eddig nem látott prémium színvonalon. A gyártó iNEXT direktívája továbbá tartalmazza, hogy a mérnökök kifejlesztenek a jövőre több új megoldást is az autonóm vezetési rendszerekre, az elektromos közlekedésre és a digitális kapcsolatokra, a könnyű építésmódra, valamint az úttörő beltér-tervezésre vonatkozóan.
_medium.jpg)
A konkrétumokat illetően a gyártó nem túl közlékeny, azonban annyit megerősítettek a németek, hogy jön a konnektorról is tölthető hibrid MINI, illetve a BMW i8 nyitott, Roadster variánsa is úton van már - utóbbi 2018-ban debütál. Mindeközben arra is fény derült immár hivatalos formában, hogy az i3 kínálata szélesebbé válik egy új verzió révén, amely nagyobb kapacitású akkumulátort kap; állítólag másfélszeres méretre számíthatunk, ami 250 km feletti hatótávolságot biztosíthatna.
Noha alapvetően az elektromos és hibrid járművekre került a hangsúly, a BMW emellett továbbra is hisz a többféle hajtásláncok párhuzamos futtatásában, tehát a jövőben a benzin- és dízelmotoros modellek mellett a hidrogénnel hajtott üzemanyagcellás megoldás is érvényesülni fog, méghozzá majd’ 700 km-es hatótávolságot ígérve.

Emellett a BMW kiemeli, hogy az elkövetkező években természetesen még a belsőégésű motorok viszik majd a prímet, azonban részletekbe nem mentek bele az eseményen a vezetők. Persze sejthető, hogy az új motorgenerációk takarékosabbak és tisztábbak lesznek, s a bajorok továbbra is az Efficient Dynamics jelszavával élnek. Emellett a sportos vonalat kívánja tovább erősíteni a BMW az M és az M Performance divíziók kínálat kiterjesztésével, tehát több sportmodell érkezése várható a közeljövőben. A bajorok minden bizonnyal kifejezetten a nagyobb darabszámban eladható autókat mérgesítik fel, hogy ezzel az M-divízió térnyerését (is) bebiztosítsák.
