Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Hyundai a napokban hírül adta, hogy a teszteléssel és fejlesztéssel foglalkozó részlegének vezetését új szaktekintélyre, méghozzá Albert Biermannra bízza. A név sokak számára ismerősen cseng, ugyanis Biermann mindeddig a BMW M divíziójának mérnöki alakulatát dirigálta. Feladata során a koreaiaknál sem kell búcsút mondani a lóerőknek, ugyanis a Hyundai és a Kia nagyteljesítményű kínálatáért lesz felelős.

Az izgalmas modellek nagyjából 2016-tól érkeznek majd mindkét márka esetében, így Biermann jelentőségteljes hatást gyakorolhat a vérpezsdítő újdonságok fejlesztésében. A szakember 2015 áprilisában csatlakozik új munkáltatójának csapatához, méghozzá a dél-koreai Namyang városában fellelhető fejlesztői központban. Olyan fejlesztési projekteket kell majd felügyelnie, amelyek a menetdinamikával, a vezethetőséggel, a biztonsággal, a megbízhatósággal és zaj- valamint vibrációcsökkentéssel függenek össze.

Az 57 éves német szakember a hírek szerint a nagyteljesítményű modellekért is felel majd, ami nem véletlen, hiszen a bajoroknál is a sportos vérvonalat erősítő típusokkal foglalkozott.

Biermann kulcsember lesz a koreaiak törekvésében, miszerint a Hyundai és a Kia vezető szeretne lenni a menetdinamikát és a vezethetőséget illetően. Ő lesz egyébként a második idegenlégiósok a koreaiak vezérkarában, az ugyancsak német származású Peter Schreyer vezető formatervező után.

„Nem is lehetnék ennél izgatottabb a Hyundai Motor Grouphoz való csatlakozást illetően. Ez egy olyan gyártó, amelyet már az eddigiek során is árgus szemekkel figyeltem közelebbről, hiszen nagyon hamar beérte versenytársait és nagyon erős vásárlói réteget épített ki. 2015 pedig kulcsfontosságú esztendő lesz az új modellek érkezése miatt” – mesélte lelkesen a Hyundai új szaktekintélye.

Biermann egyébként már 1983-tól a BMW csapatában játszik, s neve olyan sportmodellek esetében merül fel, mint a legújabb generációs M3, M4, M5 és M6, illetve az M Performance variánsok. A bajoroktól távozó vezető helyét Dirk Haecker veszi át, akit Biermann ajánlott a megüresedő székbe. Haecker korábban futóművek tervezésével foglalkozott, manapság pedig a vezetéstechnikai tréninget felölelő részlegért felel.