
A kulcsnélküli nyitás/zárás és indítás egyre népszerűbb extra az autópiacon: szinte már az összes márka kínál ilyen lehetőséget, akár a legalacsonyabb kategóriákban is. Nem csoda hát, hogy néhány gyártó igyekszik még tovább lépni ezzel a technológiával – elég csak a Land Rover karkötős megoldására gondolnunk. A BMW például teljesen száműzné a távirányítókat az életünkből.
A bajorok azt vették alapul, hogy a komfortbejutás funkciót megrendelő vásárlóik gyakorlatilag sosem veszik elő zsebükből vagy éppen táskájukból a távirányítót, hiszen mind a nyitás, mind pedig az indítás megoldható nélküle – csupán nálunk kell, hogy legyen. A BMW úgy gondolja, hogy mivel már most is elérhető a hivatalos okostelefonos alkalmazásuk, aminek segítségével távolról is nyithatják autójukat a tulajdonosok, ezen a vonalon kellene továbblépniük.
A gyáriak tehát abból indulnak ki, hogy gyakorlatilag az összes ügyfelük rendelkezik okostelefonnal, ami egyébként is mindig náluk van, így ezt kellene felhasználni ahhoz, hogy helyettesítse a távirányítót – ez pedig megvalósíthatóság szempontjából sincs már messze a valóságtól. Buktatók persze lehetnek, hiszen rengeteg olyan helyzet fordulhat elő, amikor telefonunk nincs velünk, de az végülis mindegy, hogy a kulcsot visszük magunkkal, vagy a mobilunkat.
A BMW az okostelefonokra bízná a távirányítók feladatát
A gond szerintünk inkább azzal lehet, hogy esetleg a család több tagja is használná az autót, ám ez is megoldható lehetne azzal, hogy minden használó mobileszközével kompatibilissá teszik a négykerekűt – itt azonban már felmerülhet az a kérdés, hogy így nem lesz-e könnyebben lopható a négykerekű. Perzse az is egy megoldás, ha a távirányító továbbra is járna, de a főfelhasználónak az okostelefonja is nyitná az autót, így csak annak kell magával vinnie a „kulcsot”, aki ritkábban használja a négykerekűt.
Néhány kérdés tehát még megoldásra vár, de az egyértelmű, hogy nincs olyan probléma, amely ne lehetne elhárítható ezzel az új módszerrel kapcsolatban, így könnyen lehet, hogy néhány éven belül már az autó távirányítójára sem lesz szükségünk ahhoz, hogy közlekedjünk vele. Azt azonban leszögezte a BMW, hogy egyelőre még vizsgálják, hogy már most lenne-e kereslet erre a megoldásra, vagy egyelőre még a polcra rakják a technológiát.
