
A Frankfurti Autószalon forgatagában és autós újdonságdömpingjében nem szabad megfeledkeznünk a hazai autósokról sem: szerencsére jó hírrel szolgálhatunk, ugyanis a héten összesen 7 forinttal mérséklődik a benzin, 6-tal pedig a gázolaj literenkénti kiskereskedelmi ára. A MOL hétfőn bejelentette, hogy szerdától, vagyis tegnaptól 3-3 forinttal csökkenti mindkét üzemanyagfajta árát, most pedig az is kiderült, hogy holnaptól további 4 forinttal engedik lejjebb a gázolaj literárát, újabb hárommal pedig a benzinét.
Ezzel péntektől 1 liter benzint átlagosan 340 forintért tankolhatunk, míg a gázolaj literje 346 forint körül alakul. Az árcsökkenés azért is kellemes hír, mert az elmúlt hetekben megfordult a korábbi hónapok drasztikus áresése és ismét emelkedni kezdtek az üzemanyagárak – azt hittük, hogy így is marad, de most szerencsére visszaállt az autózók számára pozitív tendencia. Bízunk benne, hogy hosszú ideig megmarad nagyjából ez a kedvező árszint. Természetesen továbbra is igaz, hogy a tankolás helyét érdemes alaposan jól megválasztani, ugyanis a legolcsóbb és a legdrágább benzinkutak között mintegy 30 forintos, vagyis akár 10 százalékos árkülönbség is előfordulhat.
