Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Honda már hosszú évek óta kísérletezik a hidrogénhajtással, pontosabban fogalmazva a hajtóanyagként hidrogént használó üzemanyagcellás-elektromos hajtáslánc-technológiákkal. A japánok viszont a koncepciómodell után máris porondra állítják első szériagyártású üzemanyagcellás modelljüket, az FCV-t, amely a Tokiói Autószalonon fog debütálni. Az első képeket már közzé is tették a japánok a modellről, ami alig néhány hónappal maradt csak le az első szériagyártású hidrogénes autótól, a Toyota Miraitól.

A családi autó formaterve véleményünk szerint (is) meglehetősen megosztó, azonban itt a cél szentesíti az eszközt, s ennek fényében az első szempont a kivételesen jó aerodinamika volt, továbbá fontos volt éreztetni a formatervvel, hogy valami különleges négykerekű az FCV. A pontos cw-értéket egyelőre nem közölték a gyáriak, azonban nem lepődnénk meg egy 0,23 körüli számon. Az utastér már kevésbé megosztó és kétségtelenül praktikus, ráadásul nem meglepő, hogy minden modern felszereltség megtalálható az enteriőrben, a teljes okostelefon-integráció szintén magától értetődik. A sajtóanyag szerint a tetszetős és szellős belsőben akár öt személy is elférhet kényelmesen, egyedül a hátul ülők fejtere nem ígérkezik óriásinak az erősen lejtő tetővonal révén. A csomagtartótól szintén nem kell tartanunk, családi autóként ez is fontos szempont volt a fejlesztés során.

A Honda FCV utastere abszolút korrekt - nem is látszik rajta, hogy 'űrautó'...

A hajtásláncról pontos specifikációiról egyelőre szintén hallgatnak a gyáriak, de reméljük, hogy a Tokiói Autószalonon minden fontos adatra fény derül. Az biztos, hogy a Toyota Miraiból kiindulva a Honda FCV sem lehet gyenge, véleményünk szerint 150-180 lóerő közötti összteljesítményű elektromotorok gondoskodhatnak majd a hajtásról. Annyit mindenesetre tudunk, hogy egy teljes feltöltéssel a hatótávolság meghaladja a 700 km-t a gyári szabvány szerint (a Mirai kb. 500 km-re képes) ami megfelel egy hasonló méretű benzines modell hatótávolságát, ami remek használhatóságot ígér, főleg annak tudatában, hogy a hidrogén tankolása nem is olyan hosszadalmas művelet. A kérdés már csak a kúthálózat elkészültének időpontja, ezt követően pedig biztosan az FCV is biztosan nyit Japánból a világ felé. A Honda FCV legutóbbi koncepcióváltozatáról korábbi cikkünkben, ide kattinva olvashatnak.