Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A legújabb divatos mostanában az autógyártók között a központi információs és szórakoztató rendszereik megújítása. Nemrég a Jaguar jelentette be, hogy szeretne az élre törni ezen a téren, most pedig a Hyundai jelentette ki, hogy a dobogó legfelső fokára pályázik a jövőben, amiben nagy segítségükre lesz a Las Vegasi Szórakoztatóelektronikai Kiállításon bemutatkozó Display Audio rendszerük.

A hétcolos érintőképernyővel operáló újdonság legnagyobb erőssége természetesen a manapság már az egyik legfontosabb tulajdonságnak mondható okostelefonos kapcsolódás. Habár beépített navigációval és CD-lejátszóval nem rendelkezik a vadonatúj rendszer, erre nem is igazán lesz szükség, hiszen az Apple CarPlay-jel valamint az Android Autóval is kompatibilis, ami mindezeket könnyedén képes kiváltani.

Nem cifrázták túl, de kimagasló felhasználói élményt ígérnek

Az Apple iOS, valamint a többi gyártó körében leginkább elterjedt Android operációs rendszerrel rendelkező okostelefonokat könnyedén tudjuk majd USB porton keresztül csatlakoztatni az autóhoz, hogy aztán az előbb említett programok segítségével azok szinte egybeolvadjanak egymással. Mindez azt jelenti, hogy a mobilunkon található névjegyeinket, zenéinket, képeinket, üzeneteinket és applikációinkat mind-mind elérhetjük négykerekű barátunk központi rendszerén keresztül – nem is beszélve a navigációról, mely így kiváltja a beépített megoldást.

A gyáriak szerint verhetetlen rendszer 2016-tól kerül majd be az autóikba, és elmondásuk szerint rövid időn belül a legtöbb Hyundai már ezzel e megoldással kerül majd piacra. Ráadásul úgy tűnik, hogy a belépő szintű modelljeikhez is elérhetővé teszik majd az új központi rendszert, hiszen szeretnének a legjobbak lenni a multimédiás összeköttetés és a felhasználói élmények terén is.