
Az autózás világában rengeteg szervezet oszt ki különböző díjakat, de a legnagyobb elismerése természetesen az európai és a világ Év Autója (WCOTY és COTY) kitüntetéseknek van. A Női Év Autója azonban egy kifejezetten érdekes cím, és ahogyan a szórend is mutatja, itt nem arról van szó, hogy a leginkább hölgyeknek szóló modellt választják ki, hanem, hogy elismert újságírónők választják ki, hogy szerintük melyik a legjobb új típus – idén pedig a Jaguar F-Pace diadalmaskodott.
A zsűriben 15 különböző országból érkező kolléganő foglal helyet, és az ő szavazataik alapján dől el, hogy melyik négykerekű lesz a Női Év Autója cím győztese. Az összesített versenyben tavaly a Volvo XC90 diadalmaskodott, míg tavaly előtt a Mercedes-Benz S-osztály nyert, ebből pedig jól látszik, hogy itt bizony kőkemény szempontok alapján választanak az ítészek, és nem a „nőiesség” számít. Ezt bizonyítja az idei összetett nyertes, mely a svéd óriás után ismét egy SUV lett, méghozzá a Jaguar első ilyen kategóriában induló autója, a nemrég szerkesztőségünkben járt F-Pace.
Nekünk is bizonyított az F-Pace
Az angol vadmacska az összetett mellett természetesen az SUV-k kategóriájában is diadalmaskodott – hiszen minden szegmensben külön győztest választ a zsűri. A családi autók között például a vadonatúj Honda Civic diadalmaskodott, és a japánoknak sikerült az ár/érték arány kategóriában is nyerni, méghozzá a Jazzel. A legjobb teljesítményhajhász a Ford Mustang lett, míg a „zöldek” között a Toyota Priusnak sikerült elhódítani a trófeát. A női év luxusautója cím tulajdonosa pedig a Volvo S90 lett 2016-ban.
Természetesen a Jaguar is megszólalt a szép győzelem kapcsán, és az angolok globális PR vezetője kifejezetten büszke volt, hiszen maga is a szebbik nem képviselője. Fiona Pargeter így fogalmazott: „ezek a díjak igazi összefoglalói az F-Pace sikertörténetének. A gyönyörű formák, a mindennapos használhatóság és a verhetetlen vezetési élmény kombinációja segít kiemelni a mezőnyből az F-Pace-t, miközben világszerte új vásárlókat csábít a márkához.” A vezető azt is kiemelte, hogy külön örülnek ennek a díjnak, hiszen már a tervezés kezdeti szakaszánál is szem előtt tartották a női vásárlók igényeit – noha a díjat nem kifejezetten ezek alapján osztják ki. Az angolok óriása egyébként minket is meggyőzött.
