
Noha hazánkban hivatalosan nem elérhetőek, a vezetés szerelmeseiként természetesen mi is többször foglalkoztunk már a Dodge Challenger és Charger Hellcat változataival. Nem is csoda, hiszen a hétköznapi fejjel már-már felfoghatatlan teljesítménnyel bíró amerikai nagyvadak minden autórajongónak megmozgatják a fantáziáját. Most pedig képzeljük el mindezt az erőt egy SUV lemezei alatt – nos, a Jeep erre készül.
Ne is beszéljünk tovább rébuszokban: a fent említett autókban megtalálható 6,2 literes, alaposan feltöltött V8-as HEMI erőműből nem kevesebb, mint 717 lóerőt és 881 Nm-nyi csúcsnyomatékot sikerült kisajtolniuk a mérnököknek, így az erőforrásban lévő potenciált nem kell különösebben bizonygatnunk. Ez a teljesítmény bizony még az olyan vérbeli izomautók esetében is ijesztő, mint a Challenger, az akár családi használatra is megfelelő Chargerről nem is beszélve. Az FCA csoport vezetőinek pedig egy igencsak merész ötlet pattant ki a fejükből.
Már az SRT erejét is nehéz kihasználni
Pletykákat már eddig is hallhattunk róla, azonban ezúttal maga Mike Manley, a Jeep vezérigazgatója jelentette be, hogy nem elégednek meg a Grand Cherokee jelenlegi legerősebb, SRT változatával. Mindez egyben azt is jelenti, hogy hamarosan a konszerntárs legerősebb erőforrásait köszönthetjük az SUV-ban, ezzel jócskán rákínálva az SRT 475 lóerős teljesítményére. Ezen a ponton azért érdemes hozzátenni, hogy a jelenlegi csúcsmodell 5 másodperc alatti 0-100-as sprintje és 250 km/h feletti végsebessége is jócskán túl van a racionalitás határain – már ami a kategóriáját illeti.
Az észérvek persze mit sem érnek, hiszen az ellenlábasok is kínálnak 550 lóerő feletti hobbiterepeseket, mint például a BMW X5/X6 M, vagy éppen a Mercedes-AMG GLE 63. Ezeket lesz hivatott a Grand Cherokee legújabb változata letaszítani a trónról, hiszen a maga 717 lóerős teljesítményével bőven felülmúlja majd az előbb említett ellenfeleket, és akár a lélektani 4 másodperces határt is megközelítheti – már ami a 0-100-as sprintet illeti. Amennyiben végül nem mérséklik valamelyest a bestiális teljesítményt.
A képeken az SRT változat látható
Az újdonság neve egyelőre még ködbe burkolózik, de a márkának több lehetősége is van. Könnyen lehet, hogy átveszik a testvérmárkától a Hellcat nevet, ahogyan tették azt az SRT-vel is, ugyanakkor 2014-ben levédették a Trackhawk nevet, mely a terepre kihegyezett Trailhawk mellett jól mutatna a száguldásra született változaton. A részletek tehát egyelőre még bizonytalanok, de annyi biztos, hogy érkezik a Jeep már-már beteges, mégis rendkívül izgalmasnak ígérkező újdonsága, mely akár a leggyorsabb terepes címét is könnyen bezsebelheti.
