Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Mercedes-Benz kompakt platformjára jelenleg nem kevesebb, mint öt modell épül, mely már így is szép szám a csillagosoktól, azonban a németek nem zárkóznak el tőle, hogy tovább bővítsék az MFA alapokra épülő típusok kínálatát – akár további három taggal.

A gyáriaknak persze minden oka megvan rá, hogy még inkább kiaknázzák az MFA platform nyújtotta lehetőségeket, hiszen teljes mértékben beváltak a terveik az elsőkerékhajtású, moduláris alapokkal kapcsolatban. A Mercedes nemrég az alsóbb, és így természetesen olcsóbb kategóriák felé szeretett volna nyitni, éppen ezért alkották meg az MFA platformot, melyre azóta már öt modelljük is épül, így az A-osztály, a CLA, a CLA Shooting Brake, a GLA és a B-osztály.

Az A-osztály nemrég frissült

Azon felül, hogy a csillagosok így viszonylag olcsón tudtak új típusokat piacra dobni, az eladások is őket igazolták, hiszen a fent említett modellek bizony jól fogynak a piacon, ezzel kellemes hasznot hozva a gyáriaknak. Nem csoda tehát, hogy a németek a kompakt paletta további bővítését tervezgetik, ám erre valószínűleg már csak az MFA platform következő generációjának megjelenésekor számíthatunk, ami körülbelül 3 év múlva esedékes.

Minderről egyébként maga Thomas Weber, a Daimler AG igazgatótanácsának elnöke beszélt nemrég, aki szerint akár további három típussal is bővülhet majd a kisebb Mercedesek kínálata. Az úriember ráadásul az egyik lehetséges beszállóról is ejtett néhány szót, ami a GLA-hoz csatlakozva egy újabb crossover lehet majd – persze hozzátette azt is, hogy egyelőre semmi sincs eldöntve.

A GLA testvért kaphat - persze még semmi sem biztos

Természetesen a másik két hely betöltésének lehetőségeiről is megindultak már a találgatások: egyesek szerint egy, a CLA-nál praktikusabb szedán lehet a befutó, mely az A3 Limousine még közvetlenebb ellenfeleként lépne pástra. A másik versenyző egy kabrió lehetne, mely az SLK-val ellentétben négy személy részére is lehetővé tenné az utazást – akárcsak a BMW 2-es, vagy az Audi A3 kabrió változatai.

Véleményünk szerint a B-osztály felfújt változatának piacra dobása sem elképzelhetetlen, hiszen a BMW a 2-es Gran Tourerrel képes volt borsot törni a csillagosok orra alá, hiszen hiába voltak egy generációnyi lemaradásban a bajorok, a hétüléses változattal rögtön rálicitáltak a Mercedesre. Az igazságra azonban még egy darabig biztosan várnunk kell, azonban arról se feledkezzünk meg, hogy az Infiniti Q30 is ezekre az alapokra épül - ezzel tovább hízlalva a csillagosok bankszámláját.