Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Rengeteg dolog van, amiért lelkesedni lehet a nyitott autózásban, a mai tetőmegoldások pedig egyre ügyesebben száműzik annak nyűgjeit. Ennek ellenére Európába jelentősen beszűkölt a kabriók piaca. Leáldozott a szellős vonulásnak?

Ezt semmiképpen sem mondanánk, különösen azért, mert a kabriózás, mint műfaj nem csak élményről gondoskodik, hanem presztízs és státuszszimbólum egyben. Mint ilyen, annak ellenére is divatban marad, hogy az elmúlt hét évben 5,4-ről 3,3 százalékra csökkent a nyitott autók eladása. Ez utóbbi egyébként valószínűleg a válságnak köszönhető: a kereslet elsősorban az elérhetőbb modellek iránt csökkent, a luxuskategóriában változatlan maradt.

A luxuskategóriát nem érinti annyira a kabriózás válsága

Ennek eredménye, hogy az elérhetőbb kabriókból egyre kevesebbet kínálnak a gyártók, illetve az életciklusok is hosszúra nyúlnak, nálunk például keresleti okok miatt nem elérhető a Volkswagen Golf nyitott változata. Az anyagi okok miatt a preferenciák módosulását is okolhatjuk a kabriók mérsékeltebb népszerűségének: egyediségüket sokan elektromos vagy más különleges autók használatában élik ki. Emellett a panorámatetők és a fejünk fölé nyúló szélvédők sokak számára megteremtik a szabadságérzetet, a kabriózás nyűgjei és nagyobb költségei nélkül, így például az új vásárlók kevésbé érezhetik szükségét a tető eltávolításának.

A Mazda MX-5 új generációjának érkezésével biztosan felfelé indulnak meg a számok

Mindezek ellenére felejthetetlen élményeket tartogat a nyitott autózás és nincs az a kávé, amely annyira frissítene reggelente, mint a friss, hűvös levegő simogatása egy kabrióban. A szelek szárnyán ugyanis akkor is szabadnak érezzük magunkat, ha egyébként a kötelezettségek béklyójában a munkahelyünkre igyekezünk. Éppen ezért a kabriózásnak mindig is lesz létjogosultsága, a piac erősödésével és az új, elérhető árú modellek érkezésével pedig biztosan feljebb ugranak majd azok a számok.