Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Egyelőre koncepció formában méri fel a keresletet a Bentley egy hamisítatlan luxuskabrióra. A Mulsanne nyitott tetejű változata Grand Covertible néven érkezik és a márka által valaha készített legfinomabb vászontetősnek ígérkezik.

Koncepció, szériaérett állapotban - galériaA szériába akár már jövőre megérkező tanulmány fényezése kékvérűségét igazolja, a hozzá társuló ezüstös betétek pedig már a Rolls-Royce hasonszőrű modelljeiről ismerősek és remekül feldobják az összképet.

Az alapok nem változtak: a kb. 5,4 méter hosszú és közel két méter széles modell 2,5 tonnás tömegét a klasszikus, 6,75 literes V8-as motor mozgatja. Az erőforrás különlegessége, hogy ugyanekkora térfogatú elődje már az első Mulsanne-ban, 1980-ban is megtalálható volt - sőt a leghíresebb brit V8-as tulajdonképpen már 1969-től a márkánál szolgál. Azért azt korántsem mondhatjuk, hogy változatlan formában került át a kizárólag Bentley által fejlesztett modellbe (utóbbira egyébként az elmúlt közel 80 évben nem volt példa), ugyanis újkori reinkarnációja immár 537 lóerő leadására képes.

Ennél még inkább figyelemre méltó a szedán verziónál még kövérebb, 1100 Nm-es nyomatéka, amely már 1800-as fordulaton a sofőr rendelkezésére áll. Persze az impozáns értékek elérésében két turbófeltöltő is segíti az erőforrást, amely így a nyolcfokozatú automataváltó és az összkerékhajtás tolmácsolásával akár kb. 5,2 másodperc alatt is képes felgyorsítani álló helyzetből 100 km/h-ra a hatalmas testet, amely a gázpedál kitartó nyomásával akár 290 km/h-ra is felgyorsul. Az étvágy, és a környezetvédelem persze nem volt fő szempont a fejlesztésnél, amelyről a 17 literes fogyasztási adat is árulkodik. Ha már impozáns adatok: elöl 400, hátul 370 mm átmérőjű, belső hűtésű féktárcsák dolgoznak, a hajtűkanyaroktól meg már előre retteghetnek a sofőrök: a 12,6 méteres fordulókör bonyodalmakat szülhet egy-egy élesebb fordulóban.

Viszont a leendő tulajdonosok számára a beltér számít majd legjobban, és ez az a fejezet, ahol a luxusmodell remekel. Itt újdonságot jelent a komfort csomag, amely lábtámaszokkal és még kényelmesebb fejtámlákkal kényezteti a hátul ülőket, miközben zavartalan nyugalmukat függönyökkel is biztosítani igyekszik. A már alapból 14 hangszórós audiorendszert némi felár ellenében 2200 wattos Naim gyártmányúra cseréi a gyártó, amely 20 hangszóróval kényezteti az elegáns koncerttermekhez szokott füleket.

Természetesen az összes ma megtalálható elektronikai csatlakozóval, és lejátszóval már alapfelszereltségként rendelkezik az autó, a funkciók részletes irányításáért pedig egy 8 colos érintőképernyő használható, amely igény szerint képes elrejteni magát, hogy a klasszikus belső tér rajongóinak is kedvére tegyen.

Egyetlen egy Grand Convertible belső terének legyártásához százhetven munkaórára van szükség (ebből egyedül a kormányon 15 órát dolgoznak), amely jelzi, hogy a hatalmas összegért cserébe igazán körültekintően készítik el az autót leendő tulajdonosa számára. A finom részletekre kézi munkaórát százait áldozzákTermészetesen a modell szinte összes porcikája személyre szabható, többek között 24 bőrszín, és rengeteg faborítás közül lehet választani, de kérésre (és természetesen némi felár ellenében) szinte akármilyen igényt kielégít a gyártó, persze a józan ész határain belül. Éppen ezért már szinte említésre sem méltó, hogy néhány új fényezés és betét is bekerült a széria kínálatba - hiszen már eddig is a luxus ötven árnyalata vett körül minket. Igaz, a kimondottan az autóhoz készült bőröndkészletre valószínűleg már több tulajdonos is várt - most már az ő igényeiket is kielégíti a gyártó.

A költségekről természetesen szerényen hallgat a Bentley, de ha sorozatgyártásba kerül a nagy kabrió – márpedig erre minden esély megvan – a hazai forgalomba helyezéssel már az alapváltozatért is közel 100 milliót kell otthagynunk.

A nyitott autózást kevésbé kedvelők számára jó hír lehet, hogy a vászontetős Grand Convertible után Grand Coupé is tervben van.