Manapság egyre több autógyártó megy szembe a jó ügy érdekében eddigi hagyományaival. Elég csak a BMW-t és az elsőkerékhajtást, vagy éppen a Ferrarit és a turbós V8-ast említeni – noha a tegnapi cikkünkből kiderült, nem a 488 GTB az első lélegeztetett középmotoros. A Lamborghini azonban egyelőre nem dönti igába a fejét, legalábbis ami a turbósítást és a sportautókat illeti.
Erről maga Stephan Winkelmann, a márka vezérigazgatója beszélt egy interjúban, elmondva, hogy a bikás jelvénnyel ellátott sportautók nem kapnak feltöltőket. Természetesen meg is indokolta kijelentését a vezető: „a szívómotorok a lehető legjobb megoldást jelentik jelenleg az olyan szupersport-autók számára, mint a mi modelljeink, hiszen mind a gyorsulás, mind pedig a hanghatások tekintetében ezekből lehet a legtöbbet kihozni. Amíg nem találunk ezeknél jobb megoldást, biztosan nem váltunk.”
A Lamborghini egyelőre nem törik meg
Noha Winkelmann úr egyelőre kizárta a turbók bevetését, szavaiból azért könnyen kivehető, hogy nem zárkóznak el az alternatív megoldásoktól, ám egyelőre úgy érzik, hogy érdemes tovább erőltetni a szívómotorokat – habár erre a Ferrarinak biztosan lenne néhány nyomós ellenérve. Érdemes megjegyezni azt is, hogy a vezető csupán a márka sportautóiról beszélt, így, a hamarosan érkező Urus SUV turbómotort kaphat.
A legutóbbi hírek szerint ráadásul a testvérmárka Auditól érkezik majd a rendkívül sportos, és minden bizonnyal villámgyors crossover motorja, méghozzá a négykarikások 4,0 literes ikerturbós V8-asának képében. A Lamborghini tehát valószínűleg nem marad turbó nélkül, ugyanakkor mindenképpen becsülendő, hogy az olaszok legalább a keményebb sportautóik tekintetében – mint a Huracán és az Aventador – igyekeznek kitartani a hangulatos szívómotorok mellett.
