
A hírek szerint az egyre szélesedő modellpalettával rendelkező Dacia mégis visszakozni kényszerül. A Renault elérhető árú autókat gyártó leányvállalata bizonyos okokból kifolyólag megválhat egy típusától – a kiszivárgott információk alapján a Dokker, a Lodgy vagy a Logan MCV lesz az áldozat.
Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy a döntés mikor lép érvénybe, de a hír hitelességét bizonyítja, hogy a Renault szóvivője megerősítette azt. A szakember elmondta, hogy a modellek legalább egyikétől mindenképpen meg kell válniuk, de arról nem ejtett szót, hogy milyen indokok állnak a döntés hátterében.
Persze bizonyos értelemben nem meglepő a Dacia hozzáállása, hiszen a kategória népszerűsége csökkent, ráadásul a Dokker, a Lodgy és a Logan MCV személyében három, nagyon hasonló célt megvalósító modellről van szó. Amennyiben pedig jelentős az átfedés a felsoroltak között, akkor jóformán belső konkurenciát képeznek egymásnak, ami egyáltalán nem jó.
Háromféle modellt hasonló célra gyártani költséges és felesleges mulatság, amihez a kategória iránt csökkenő kereslet is hozzáadódik. A szegmensben 44 %-kal eső értékesítés okán tehát egyik modelltől mindenképp megválik a gyártó, már csupán azt az információt várjuk, hogy pontosan melyiknek és mikor kell végül mennie.
