
Hamarosan itt a Párizsi Autószalon, amire a BMW is hatalmas erőkkel készül, hiszen a francia fővárosban mutatkozik majd be egyik húzómodelljuk, az 5-ös sorozat legújabb generációja. A bajorok nemrég már mutattak nekünk egy érdekes videót az autó egyik világújdonságot jelentő funkciójáról, de ezúttal maga a négykerekű került képbe – még ha egyelőre nem is túl sokat láthatunk belőle.
A G30-as kódnéven futó vadonatúj felső-középkategóriás természetesen minden szempontból hozza majd az elvárt szintet – sőt, minden bizonnyal szeretné elvenni nagy vetélytársától, a Mercedes-Benz E-osztálytól a legmodernebb négykerekűnek járó címet. A külső formákat tekintve a kémfotók alapján egyértelműen az új 7-es vonásai köszönnek majd vissza, így a méretes hűtőrácsokkal összeérő első fényszórókat, és ismerős grafikával megáldott hátsó fénytesteket kapunk, míg a sziluett az elődből is ismerős lehet majd.
Egy világújdonsággal már biztosan hoz nekünk az új 5-ös
Összességében mégis valamivel dinamikusabb képet festhet majd az új 5-ös, ami alapjait tekintve is a nagytestvérrel közösködhet, hiszen a hírek szerint az újdonság is a CLAR nevű platformra épül. Mindez azt jelenti, hogy a közepes bajor szedán is megkapja a Carbon Core elemeket, így az alumínium és a magas szilárdságú acél mellett szénszálas elemeket is találunk majd benne. Az új szerkezetnek köszönhetően akár 80-100 kilogrammal is könnyebb lehet elődjénél az új generáció, miközben szinte minden tekintetben nagyobb lesz majd annál – még ha nem is sokkal.
A motorpalettán a BMW legfrissebb erőforrásait találhatjuk majd, így a belépőt dízel és benzines fronton egyaránt a 2-literes négyhengeres egységek jelenthetik majd, de természetesen a 3-literes, soros hathengeresek is feltűnnek majd. Az átlagosabb kivitelek mellett szinte biztosan jön egy konnketoros hibrid változat, míg az új M5-be a gyártó 4,4 literes ikerturbós V8-asa kerül majd be – nagy valószínűséggel 600 lóerő körüli teljesítménnyel.
Az extrák tekintetében akár még a 7-est is túllépheti az újdonság – a legutóbbi kisfilmben bemutatott opció is erről árulkodik. A 360 fokos kamerarendszer képének megjelenítése az okostelefonunkon azonban csak a jéghegy csúcsa, hiszen minden bizonnyal rendkívül fejlett biztonsági és vezetéstámogató rendszereket is kapunk, amelyek az önvezető autózás felé mutatnak. A mostani videóban az egyik jelenet arról is árulkodik, hogy a 7-esben megismert távirányítású parkolórendszer is elérhető lesz, illetve azon sem lepődnénk meg, ha a lézeres fényszórók is megjelennének egy kategóriával lejjebb – utóbbival például a Mercedes orrára koppinthatnak a bajorok. Hamarosan azonban minden részletre fény derül.
