Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Ugyan már pár nappal ezelőtt is viszonylag jó minőségű képeken csodálhattuk meg a Jaguar sportautójának új csúcsváltozatát, ezúttal az angolok néhány hivatalos képpel és egy rövidfilmmel is megleptek minket a Genfi Autószalonon bemutatkozó újdonságról. Az információcsapot azonban ezúttal sem nyitották meg jobban, így a továbbiakban az előző cikkünk szövegét olvashatják az összes eddigi adattal, miközben érdemes megcsodálni az immáron egyenesen a gyáriaktól érkező fotókat és videót.

A Jaguar sportautója, az F-Type már eddig sem szenvedett hiányt teljesítmény terén, azonban már régóta tudtuk, hogy érkezik egy még potensebb változat, mely az SVR utónevet viseli majd. Noha a hivatalos bemutatóra még várnunk kell, úgy tűnik a gyáriak nem voltak elég óvatosak, és nemrég kiszivárgott néhány fotó az újdonságról, mely nyárra már a kereskedésekbe is megérkezik.

Mindkét verzióban jól mutat

Az autó természetesen az ilyenkor megszokott kúrán ment keresztül. Jóval agresszívabbá vált az amúgy is látványos négykerekű, amit leginkább a nagyobb légbeömlőkkel ellátott első, illetve a hangsúlyos diffúzorral és négy titán kipufogóval megáldott hátsó lökhárítóknak köszönhetünk – de a fix hátsó légterelő, valamint a 20 colos kovácsolt alumínium felniken feszülő Pirelli P Zero abroncsok sem elhanyagolhatóak.

A kabriózás szerelmeseire is gondoltak az angolok

Az utastérben valamivel kevesebb változással találkozhatunk, ami persze nem is csoda, hiszen belül eddig sem szenvedett csorbát sportosságban az F-Type. Az alumínium betéteken kívül talán a sportülések különleges mintázata jelent újdonságot – a több helyen megjelenő SVR logókról nem beszélve.

Az erőt a gyáriak 5-literes V8-as erőforrásából nyeri majd a legkeményebb F-Type, akárcsak az eddigi csúcsmodell. Az SVR teljesítménye azonban felülmúlja majd a 495/550 lóerős testvérét, ugyanis 575 tagú ménest bocsát majd a sofőr rendelkezésére, és a 700 Nm-es csúcsnyomaték sem elhanyagolható. Mindez 3,7 másodperces 0-100-as sprintet jelent, míg a végsebesség 322 km/h-ban állapodik meg a kupé esetében. A kabriónál 10 km/h-val előbb szakad vége a mókának.

Ide kattintva a kiszivárgott fotókból készült galériánkat láthatják

A nagyobb teljesítmény mellé hatékonyabb fékek és újrahangolt, adaptív sport futómű is jár maja. Ahogyan már említettem, az SVR nyárra már a szalonokban lesz, így hamarosan sor kerül a hivatalos bemutatóra is.