A Jaguar sportautója, az F-Type már eddig sem szenvedett hiányt teljesítmény terén, azonban már régóta tudtuk, hogy érkezik egy még potensebb változat, mely az SVR utónevet viseli majd. Noha a hivatalos bemutatóra még várnunk kell, úgy tűnik a gyáriak nem voltak elég óvatosak, és nemrég kiszivárgott néhány fotó az újdonságról, mely nyárra már a kereskedésekbe is megérkezik.
Nem csak kupéból lesz - galériaAz autó természetesen az ilyenkor megszokott kúrán ment keresztül. Jóval agresszívabbá vált az amúgy is látványos négykerekű, amit leginkább a nagyobb légbeömlőkkel ellátott első, illetve a hangsúlyos diffúzorral és négy titán kipufogóval megáldott hátsó lökhárítóknak köszönhetünk – de a fix hátsó szárny, valamint a 20 colos kovácsolt alumínium felniken feszülő Pirelli P Zero abroncsok sem elhanyagolhatóak.
Az utastérben valamivel kevesebb változással találkozhatunk, ami persze nem is csoda, hiszen belül eddig sem szenvedett csorbát sportosságban az F-Type. Az alumíniumbetéteken kívül talán a sportülések különleges mintázata jelent újdonság – a több helyen megjelenő SVR logókról nem beszélve.
Még sportosabb lett - galériaAz erőt a gyáriak 5-literes V8-as erőforrásából nyeri majd a legkeményebb F-Type, akárcsak az eddigi csúcsmodell. Az SVR teljesítménye azonban jóval felülmúlja majd a 495 lóerős testvérét, ugyanis 575 tagú ménest bocsát majd a sofőr rendelkezésére, és a 700 Nm-es csúcsnyomaték sem elhanyagolható. Mindez 3,7 másodperces 0-100-as sprintet jelent, míg a végsebesség 322 km/h-ban állapodik meg a kupé esetében. A kabriónál 10 km/h-val előbb szakad vége a mókának.
A nagyobb teljesítmény mellé hatékonyabb fékek és újrahangolt, adaptív sport futómű is jár maja. Ahogyan már említettem, az SVR nyárra már a szalonokban lesz, így hamarosan sor kerül a hivatalos bemutatóra is – nem lepődnénk meg, ha ennek éppen a Genfi Autószalon adna majd otthont, melyen mi is tiszteletünket tesszük, hogy első kézből számolhassunk be olvasóinknak.


