
A SUV mára már trenddé vált, a hobbiterepjárók kategóriája hirtelen jött, de tartósnak ígérkező népszerűségnek örvend, amit mi sem bizonyít jobban, mint a tény, hogy a prémium gyártók is sorra mutatják be az ilyen felépítésű modelleket. Ezúttal a Maybach a soros – a németek néhány éven belül élesítik saját luxus SUV típusukat.
A hagyománytisztelet legjobban talán a luxusmárkák sajátja, ők azok, akik a klasszikus értékeket próbálják a jövőbe is átmenteni, a lehető legnagyobb mértékben. Azonban tény, hogy a tartós divatot, a trendeket ők sem hagyhatják figyelmen kívül, haladniuk kell a korral, ami bizonyos esetekben pont azt jelenti, hogy a mérnököknek el kell rugaszkodniuk a megszokott iskola tanításaitól. Így keletkeztek korábban a prémium egyterűk, így dolgozhat mindösszesen 3 henger egy BMW-ben és így lehet az, hogy a Mercedes-Benz luxusmárkájaként a Maybach SUV fejlesztésébe vágott bele.

Nem a stuttgartiak az elsők, hiszen a Bentley Bentayga már berobbant a köztudatba és a Rolls-Royce is ígért saját SUV-t a Cullinan személyében, mi több, a Lamborghini ugyancsak fejleszt prémium hobbiterepest, Urus néven, 2018-as céldátummal. A Mercedes-Benz részéről Ola Kallenius, az igazgatóság egyik neves tagja nyilatkozott a Top Gear-nek, miszerint a következő generációs platformra épülne a Maybach SUV, amennyiben véglegesen zöld utat kap a projekt. Érthető is, hiszen nem érdemes csúcsmodellt fejleszteni a jelenlegi alapokra, mindenképp a legmodernebb bázisra kell építeni a kívánt eredmény elérésének érdekében.
A szakember szerint az SUV szegmens még tovább nő majd a jövőben, így a Maybach saját modelljének abszolút van, illetve lesz létjogosultsága. „Az emberek imádják a magas üléspozíciót, szeretik ezt a stílust, a sportos összhatást és az ehhez társított praktikumot. Azt gondolom, hogy az SUV-k népszerűségének trendje továbbra is aktuális. Amióta 1997-ben bemutattuk az M-osztályt, felrobbant ez a szegmens” – tette hozzá.

Természetesen még korai arról beszélni, hogy milyen megoldásokat alkalmaz majd a német gyártó akár formai, akár műszaki tekintetben, az viszont sejthető, hogy a GLS nyújthat megfelelő alapot a luxus SUV számára. Noha egyelőre hivatalosan még nem kapott zöld utat a modell, a Mercedes-Benz, illetve a Maybach kénytelen lesz meglépni, hiszen a minap már a BMW is bejelentette az X7 néven emlegetett óriás luxus SUV érkezését.
