
A Mazda jelenlegi, igencsak sikeres portfóliójának legelső fecskéje a márka hobbiterepese, a CX-5 volt 2012-ben. A japánok azóta sem tétlenkedtek, hiszen már szinte egész palettájuk magán viseli a 'csomag' áldását: a Kodo stílusjegyeket, a jobb minőségű belső teret és a hatékony Skyactiv hajtásláncokat. Most pedig eljött az ideje az első frissítések bemutatásának. A Mazda6 ráncfelvarrott verziójának képei után ezúttal a finoman átszabott crossoverről szivárgott ki néhány kép.
A középkategóriás Mazda6 után a CX-5 felfrissített verziójával is egy katalógus oldalain ismerkedhetünk meg. Ez ugyan szintén a japán verziót ábrázolja, de ezúttal sincs okunk feltételezni, hogy az európai modellen más módosításokat hajtanának végre, mint a hazai portékán, hiszen a kormány elhelyezkedésétől eltekintve eddig is megegyezett a két modell.
A legfőbb változásokat ki is emelték nekünk
Nagy meglepetés most sem ér minket, hiszen ismét a jól bevált recept után nyúltak a japán mérnökök: a 6-oshoz hasonlóan vízszintes krómcsíkokkal gazdagodott a nagyon finoman átrajzolt első hűtőrács, valamint új első lökhárítót illetve agresszívabb grafikájú – és valószínűleg új technológiával gazdagodó – első fényszórókat kapunk. Hátul is csak a fénytestekben vélhetünk felfedezni némi újítást, melyek szintén más belső elrendezéssel gazdagodtak. A teljesség kedvéért néhány új keréktárcsát is bevetettek a gyáriak.
Hátul alig változott - ahogyan az lenni szokott egy frissítéskor
Sajnos ezúttal az utastérről nem láthatunk képet, de nem lennénk meglepve, ha ott is a 6-ost követné a CX-5, és megkapná a márka tabletszerű központi érintőképernyőjét valamint az ahhoz járó kezelőszerveket. Az új klímapanel is bekerülhet, ahogyan a felhasznált anyagokon is változtathatnak valamelyest a mérnökök, habár ezekre nincs semmilyen garancia. Arról sincs információ, hogy a motorpalettában lesz-e változás.
Még modernebbnek hat
A Mazda egyébként 3 új modellt ígért a hamarosan startoló Los Angelesi Autószalonra, melyek közül az egyik biztosan a márka legújabb típusa, a CX-3-as crossover lesz, míg a másik kettő nagy valószínűséggel a 6-os és a CX-5 frissített verziói. A japánok tehát nem bízzák a véletlenre, szeretnék learatni a babérokat az Egyesült Államokban is.
