
Noha vadonatúj modellt egyelőre még nem mutatott be a Mercedes-Benz a Genfi Autószalon hajrájában, azért így is gyűlnek az újdonságok a csillagosok svájci standjára. Az európai premierjét ünneplő GLE Coupé és az igazi szörnyeteg G 500 4x42 mellett egy versenyautó is helyet kap majd a rendezvényen, méghozzá a Mercedes-AMG GT3 képében, melyről meg is mutatták nekünk az első képeket a németek.
Az AMG GT alapjaira épülő, GT3-as kategóriába szánt versenygépről az Estorilban található híres Portugál aszfaltcsíkon készítettek nekünk néhány lélegzetelállító fotót a gyáriak, melyekből hármat már a genfi bemutató előtt megmutatnak nekünk. Az amúgy is igen agresszív négykerekű a tetemes ültetés és a hatalmas szélesítések hatására még harapósabb lett – és akkor az óriási hátsó szárnyról és a rengeteg extra légbeömlőről még nem is beszéltünk.
Mindent kidobtak ami nem kell - vérbeli versenyautó lett belőle
A visszafogott, sárga díszítésekkel ellátott szürke fényezés ellenére is letaglózó látványt nyújtó GT3-as természetesen belül is teljesen átalakult, hogy minden szabálynak tökéletesen megfeleljen. Minden felesleges elektronikát és alkatrészt kidobtak az autóból, míg a műszerfalat egy nagy digitális megjelenítőre cserélték, melyről minden fontos információt megtudhat a pilóta. A versenyülések és kormány mellett bukócsövekkel és rengeteg karbon elemmel is gazdagodott az autó, a középkonzolra pedig csak a legfontosabb kapcsolók kerültek.
A funkcionalitás találkozása a szépséggel
Az SLS AMG GT3 leváltására született versenyautót a Genfi Autószalonon élőben is lesz szerencsénk megcsodálni, azonban a rendezvény végével visszatér az autó a pályákra, ugyanis rengeteg tesztelésre és fejlesztésre van még szükség ahhoz, hogy a 2016-os idényben versenyképesen tudjon majd beszállni a mókuskerékbe.
