Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Biztosan sokan tudják, miről beszélek, amikor egy bizonyos almás gyártó okostelefonját emlegetem. Az amerikai vállalat legújabb készülékének egyik újítása a rózsaarany szín megjelenése volt, és úgy látszik, mindezt a Rolls-Royce is megirigyelte. Az angolok ugyanis egy különleges, nyújtott tengelytávú Phantomot mutattak be, melyet mintha kívül belül az előbb említett mobiltelefon ihletett volna.

A legfinomabb anyagokból építekzik

Az autó egyébként – nem véletlenül – a Sunrise nevet kapta a gyáriaktól, hiszen a tervező célja az volt, hogy minden körülmények között felelevenítsék a napfelkelte lenyűgöző színeit. Ez pedig sikerült is nekik, noha az egyedi, különböző szögből különbözően csillogó fényezésre általuk használt „finom, mégis feltűnő” jelzőpárosból talán inkább utóbbi érvényesül jobban.

Csak a fényezés különleges

Első ránézésre egyébként egyértelműen a rózsaszín felé húz az autó, noha tény és való, hogy nagyon távol áll a szőke játékbabák által képviselt babarózsaszíntől, hiszen annál azért jóval elegánsabb. Mindezt ráadásul a mindössze néhány helyen megjelenő aranyszínű kiegészítők is felerősítik bennünk, így bár a férfiaknak talán nem lesz a kedvence a Sunrise, azt nem tagadhatjuk le, hogy a Rolls-Royce emberei még a rózsaszínből is ki tudták hozni a legjobbat, anélkül, hogy ízléstelen lenne az autó.

A legfinomabb részlet

Az utastérben szintén különleges árnyalattal találkozhatunk, hiszen a fotelek mellett még rengeteg helyen fellelhető kiemelkedő minőségű bőrkárpitok színe is a Sunrise nevet viseli. Természetesen a fával sem fukarkodtak az angolok: ahol éppen nem bőr van, ott bizony a másik nemes matériát tapogathatjuk, így gyakorlatilag az egész műszerfalon, a kormányon és az ajtóbetéteken is találkozhatunk vele.

A nyújtott tengelytávú változatból készült a Sunrise

A királyi kényelmet egy percig sem kérdőjelezhetjük meg, főleg, hogy a nyújtott tengelytávú változatról beszélünk. Azért apró figyelmességből is jutott az utastérbe: az egyik legszebb részlet a hátsó ajtóbetét gyönyörű fabetétjén fellelhető Spirit of Ecstasy embléma, mely egy percig sem hagy kétséget afelől, hogy az egyik legnemesebb négykerekűben ülünk, amit jelenleg találhatunk a piacon.

Királyi kényelem, de ez nem meglepő

A Sunrise technikailag semmivel nem nyújt többet egy normál változatnál, így a motorháztető alatt ezúttal is a 6,75 literes V12-est találjuk, mely 460 tagú ménesének köszönhetően képes igencsak fürgén mozgatni a hatalmas testet, ha éppen arra van szükség. Az árról természetesen ezúttal sem esett szó, de biztosak lehetünk benne, hogy jócskán 100 millió forinti összegről beszélhetünk.