
Bár nálunk csak véletlenül foghatunk egyet kézbe, Amerikában a Neiman Marcus karácsonyi könyve ikonikus jelentőséggel bír a luxusmárkák számára – így minden évben újabb autógyártó készít limitált kiadásokat a kiadvány számára. Ezúttal az Infinitire esett a választás, akik legizgalmasabb modelljüket, a Q60 csúcsváltozatát ajánlják a fa alá.
Mindössze 50 aranyszínű Q60-as lesz elérhető a Neiman Marcus vásárlók számára, a limitált széria pedig kizárólag csúcsfelszereltséggel és a 405 lóerős, biturbó V6-ossal elérhető. Nem csodáljuk, ha az extrém szín dacára gyorsan elfogyna a vonzó kupé, ugyanis a tengerentúlon egészen barátságos áron kínálják azt (kb. 18 millió forintnyi valuta), igaz, annyival nálunk sem drágább a személyre szabható csúcsverzió (20,5 millió forint). S hogy mire képes? Az alábbiakban minden részletre kiterjedően mutatjuk be a típust.

A szépség szubjektív, ezt jól tudjuk. Mégis kijelenthető, hogy az Infiniti Q60 Coupé jó eséllyel pályázik a középkategória legszebb kupéja címre. A japán kétajtós ezúttal már hazánkban is rendelhető, akár potens biturbó V6-ossal.
Vonzó megújulás - galériaÉppen csak annyi változott a tavaly tavasszal bemutatott koncepcióhoz képest, amennyinek muszáj volt. Az Infiniti Q60 így igazán csábító, kecses formákkal megáldott kupé maradt. A formák pedig nem csak látványra áramvonalasak: a sportos kialakításhoz képest egészen jó, mindössze 0,29-es légellenállási együtthatót tud felmutatni a prémium középkategóriás. A V6-os modell emellett aktív hűtőráccsal is rendelkezik, amely segíti a gyors bemelegedést és a jobb szellőzést.
Méretben a típus egyébként elődjéhez, a G37 Coupé-hoz (később régebbi Q60) képest csak minimálisan változott. A két modell tengelytávja (2,85 m) például megegyezik, teljes hosszban és szélességben viszont az új van előrébb 3-3 centivel (4683, 1850 mm). Az új generáció magassága csökkent egyedül, ám az is mindössze csak egyetlen centiméterrel.
Akár 405 lóerővel - galériaA legfontosabb egy sportos kupé esetében, hogy mit találunk a motortérben. Ezúttal a válasz a kérdésre a turbómotor, amelyből kettő áll rendelkezésre. A VR30-as kódszámú, új fejlesztésű, háromliteres, V6-os biturbó egység a Nissan/Infiniti saját fejlesztése, és a kupéhoz hasonlóan Japánban készül. A feltöltött erőmű 405 lóerőt kínál 6400-as fordulaton, amelyhez 475 Nm nyomaték csatlakozik, méghozzá már 1600-as fordulattól, egészen 5200-ig. Mindezt az alapváltozat hátsókerékhajtásával szemben összkerékhajtás igyekszik az útra vinni, motorvariánstól függetlenül hétfokozatú, bolygóműves váltón keresztül.
A potens V6-os Q60 kereken 5,0 másodperc alatt tudhatja le a 0-100-as sprintet, végsebességét elektronika limitálja 250 km/h-ra. A vegyes fogyasztás ehhez mérten egészen szimpatikus: 9,1 l/100 km - igaz, ennél jobbat is láttunk már. A sportfutómű mellett vezeték nélküli, állítható áttételű sportkormányzás és elöl akár 355 mm átmérőjű, négydugattyús tárcsafék igyekszik fokozni a dinamikát. Mindez csúcsfelszereltséggel, és a különleges vörös fényezéssel 20,5 millió forintért érhető el.
Ha már dinamizmus, a 110 kilós fogyókúra nem jöhet rosszul. Márpedig az összkerékhajtás elhagyásával és a kétliteres, Mercedes-től érkező turbómotorral pont ennyivel könnyebb a Q60: Sport verzióban üresen 1,62 tonnát nyom. Ezt 5500-nál jelentkező 211 lóerő és már 1250-től elérhető 350 Nm nyomaték mozgatja, 7,3 másodperces 0-100-as sprintben és 235 km/h-s végsebességben manifesztálódva. A vegyes fogyasztás kimondottan kellemes 6,3 l/100 km. Ráadásul mindennek még egy előnye van: 13 millió forinttól elérhető, méghozzá egészen jó felszereltséggel. Ezt más sem bizonyítja, mint hogy a csúcsra szerelt Sport változat is megáll listaáron 15,8 millió forinban.
Mindez nem csak kiváló ár-érték arányt sejtet, hanem így felszerelve a piac messze legkedvezőbb középkategóriás prémium kupéját - mindezt úgy, hogy a Q60 sok olyan felszerelést is nyújt, amely némelyik konkurenshez nem elérhető.
Belül a Q50 köszön vissza, a központi rendszer viszont gyorsabb lett
Hagyományos kormányművel is elérhetőA modellben ünnepli premierjét az Infiniti második generációs direkt kormányműve, amely nem rendelkezik mechanikai kapcsolattal a kerékkel. A pontosabban kommunikáló volán mellett újdonság a dinamikusan változó lengéscsillapítás is. A feszesebb alaphangolás mellett a zajkomfortra kimondottan nagy figyelmet fordítottak a mérnökök: még a felnik küllőit is a simább futás érdekében hangolták, és az összes Q60-as aktív zajcsökkentést kap, amely ellentétes hanghullámokkal öli ki a nem kívánatos motorzajokat.
Emellett a 13 hangszórós Bose rendszer is új fejlesztés; hangzását kimondottan a Q60 belső teréhez hangolták. A központi rendszer is tovább fejlődött: gyorsabb processzor és új funkciók teszik okosabbá és intuitívabbá.
A Q60 már rendelhető hazánkban. Reméljük, hogy hamarosan sikerül a tesztautóra is lecsapni - könnyen lehet, hogy a modell a prémium piac legjobb ár-érték arányú kupéja lesz.



