Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Nissan Juke alapvetően jó koncepción alapszik, hiszen képes a szemlélőket rettentően megosztani, és amikor ennyit beszélnek egy autóról, az már fél siker. A japán gyártó pedig egyértelműen a Juke folytatólagos piaci szerepeltetésével tervezi a jövőt, amit a legutóbbi befektetése egyértelműen bizonyít.

A Nissan mintegy 100 millió font értékű fejlesztést irányozott elő az angliai Sunderlandben található üzemre vonatkozóan, amely így 2020-on túl is onthatja magából a kis crossovereket, miközben hozzávetőlegesen 34.000 fő foglalkoztatásával erőteljesen hozzájárul a környék kedvező munkaerő helyzetéhez. „A következő generációs Juke, tehát a folytatás már zöld utat kapott, s a vásárlókat biztosítjuk arról, hogy a Nissan továbbra is mérce lesz a crossoverek szegmensében az elkövetkező évek során” – mondta Paul Wilcox, a Nissan európai részlegének első embere.

„Az ambícióink közé tartozik az úgynevezett Northern Powerhouse megépítése, ami dióhéjban azt jelenti, hogy a környék legjobb adottságaira építkezünk – beleértve a gyártást – és e lépéssel egyben biztosítjuk Nagy-Britanniát arról, hogy az autógyártásunkban a globális szerepet vállaljon” – tette hozzá a szakember. A következő Juke egyébiránt jövőre érkezik és a radikális formák helyett sokkal inkább az innovatív technikai megoldásokra fókuszál majd. Noha a biztonsági arzenállal és számos műszaki újdonsággal, valamint új motorokkal nemrégiben frissült a Juke, az utód érkezését mégsem kívánja tovább halasztani a Nissan.

Míg a jelen modell a Renault-Nissan B0 platformjára épük, a következő generáció már a CMF-B kódjelű padlólemezen nyugszik, ami a Renault Clio és a Nissan Micra bázisát is képezi egyben. Az új architektúra a Juke számára hatékonyabb és gyorsabb gyártást biztosít, aminek következményeképpen 150.000 autó épülhet a sunderlandi üzemben. Amit a gyártáson megspórolnak a japánok, azt a Juke leggyengébb pontjainak fejlesztésébe, az utastér és a minőség javításába ölik, ami abszolút megsüvegelendő döntés.

„A vevőink még mindig azt állítják, hogy a Juke frissnek hat a küllemet illetően, ezért nem tartjuk szükségesnek, hogy a külső stílusjegyeken sokat változtassunk. Ellenben hatékonyabb motorok, jobb kidolgozás és egyéb fontos fejlesztések vannak a fókuszban” – mondta a projektről egy gyári forrás.