Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Mitsubishi most nincs túl jó helyzetben, mert annak ellenére, hogy eladások terén kitartóan fejlődnek, nemrég kiderült, hogy a Volkswagenhez hasonlóan ők is csaltak, méghozzá a fogyasztási adatokkal kapcsolatban – igaz, ez csak néhány Japánban forgalmazott kisautóra vonatkozott. Ezt kihasználva egyes információk szerint úgy tűnik, hogy a Nissan döntő részesedést vásárolna a gyémántos márka értéket veszített részvényeiből.

Mindez 34 %-ot jelent, amivel a legnagyobb részvényessé válna a Nissan, ezzel olyan befolyást szerezve, mellyel gyakorlatilag irányítani tudná a folyamatokat. Ez közel 500 milliárd forintos befektetés lenne a gyáriak részéről, a szinergiát kihasználva pedig hatékonyabban tudnák dolgoztatni a márkát, a meglévő ügyfélkört modernebb megoldásokkal csalogatva, és újabb szeletet kihasítva az autóipar piacából.

A jövőben testvérek lehetnek

Több részletről egyelőre nincs tudomásunk, de a gyémántos márka igazgatótanácsa állítólag a napokban összeül, hogy megvitassák ezt a lehetőséget. A Mitsubishi részéről egyébként mindenképpen pozitív lehet az üzlet, hiszen a Nissan szinte minden szempontból előttük jár, így a technológiák megosztása esetén nem kérdés, hogy a márka járna jobban.

A két gyártónak egyébként jelenleg is van közös projektje, ami a kisautókat érinti. Ez már csak azért is érdekes, mert a Mitsubishi nevéhez fűződő csalásba (amely csak japán, belpiacos modelleket érint egyelőre) emiatt két Nissan modell is belekeveredett. Mindeközben persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a Nissan a Renault-val is rendkívül szoros kapcsolatban van, így a franciákat is érintené ez a döntés, amivel a csoport vezetői immár az Infinitivel és a Daciával együtt immár öt márka felett gyakorolnák hatalmukat - nem is beszélve az erős partnert jelentő Mercedes-Benz-ről, és a Smartról.