Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Egyre nehezebb dolga van a Paganinak, ha nem csak exkluzivitásban, hanem gyorsaságban is fel akarja venni a versenyt a szuperautó kategória legjobb képviselőivel. A hibrid hajtás elérhetetlen az olasz manufaktúra számára, de a Huayra R képében így is a versenypályák ördögét hozhatják létre.

A fejlesztések már javában folynak, sőt, egyes hírek szerint már a márciusi Genfi Autószalonon látni fogjuk a Huayra R végleges változatát. Kezelés tekintetében előfordulhat, hogy a Zonda R elvével szemben halad majd Pagani. Az ugyanis inkább egy versenyautó volt, Zonda karosszériával (mindössze az alkatrészek 10 százaléka egyezett az eredeti modellel), miközben a Huayra R a jelenlegi modell kiélesített változata lesz.

Ennek megfelelően a Mercedes CLK GTR versenyautóból származó hatliteres, szívó versenymotor helyett itt biturbó V12-es turbómotor kap helyet. Előbbi 750 lóerejét és 710 Nm nyomatékát biztosan túlszárnyalja majd az erőforrás, tekintve, hogy már a hagyományos Huayrában is 733 lóerő és 1000 Nm áll a sofőr rendelkezésére. Sokat már nem kell várni, fél év múlva kiderül, hogy mit főznek ki a Pagani boszorkánykonyháján.