Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Peugeot már nem először kacérkodik egy kőkemény sportautó gondolatával, noha biztosak lehetünk benne, hogy egyhamar nem köszönthetünk hasonló felépítésű járműveket a francia gyártó kínálatában – főleg, hogy a hírek szerint még az RCZ sem kap utódot. Mindenesetre a rendkívül látványos Onyx tanulmány után ezúttal a jól ismert konzoljáték, a Gran Turismo számára terveztek egy autót az oroszlánosok mérnökei, ezúttal sajnos csak virtuálisan.

Igazi Peugeot - galériaAz egyszerűen csak Vision Gran Turismo névre hallgató szuperautó a Peugeot legfrissebb formanyelvének stíluselemeit kapta meg, természetesen egy kicsit megvadítva. Az autó rendkívül alacsony, mindössze 1,04 méter. Szemből a márkától megszokott, vágott első fényszórókkal és markáns hűtőráccsal találkozhatunk, míg hátul a sorozatgyártású modelleken is visszaköszönő, oroszlánkarmolást felidéző lámpatesteket találunk, rengeteg légterelő és egyéb légbeömlő mellett.

Az oldalsó ablakokat látszólag nélkülöző jármű ugyan már kívülről is letaglózza az embert, az igazi meglepetés mégis a lemezek alatt lapul. Önmagában már az is sokat jelent, hogy a Vision Gran Turismo mindössze 875 kilogrammot nyom a mérlegen, azonban amint meglátnánk a középen elhelyezkedő 3,2 literes V6-os turbós teljesítményét, máris jöhetne a döbbenet. A szerkezet ugyanis nem kevesebb, mint 875 lóerőt állít csatasorba, ezzel 1 kg/lóerős tömeg/teljesítmény arányt biztosítva a Peugeot-nak - a valóságban, 'utcai' formában ez mindeddig csak a csúcs sportmotorok, na meg persze a Koenigsegg One:1 modell kiváltsága volt.

Alig több mint 1 méter magas - galériaUgyan a valóságban csupán egy életnagyságú modellként készülhet majd el az autó, azt nem mondhatjuk, hogy a mérnökök ne foglalkoztak volna eleget a négykerekű megalkotásával, hiszen minden részletet pontosan megterveztek. A hatalmas erő ellenére egy hatfokozatú manuális váltó kapott helyet a lemezek alatt, ami mind a négy kerék felé továbbítja a 875 lóerőt. A kormányzás a gyáriak elképzelése szerint szuperpontos, az elöl 22, hátul pedig 23 colos keréktárcsák mögött pedig természetesen karbon-kerámia féktárcsák kapnának helyet – elöl 380, hátul pedig 337 milliméteres méretben.

Noha az oroszlánosok a legapróbb részletekig kidolgozták a virtuális szuperautót – mely elképzeléseik szerint fantasztikus 1,73 másodperc alatt (!) gyorsulna 0-ról 100 km/h-s tempóra –, természetesen sorozatgyártásban nem találkozhatunk még csak hasonlóval sem, legalábbis belátható időn beül. Mindezek ellenére mindig örülünk, ha egy gyártó hasonló koncepciókkal mutatja meg, hogy mire is lennének képesek a mérnökei, még ha a kizárólag papíron létező teljesítményadatokat a valóságban meg is kérdőjelezhetnénk.