Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Miközben nagyon úgy tűnik, hogy a következő egy évtized az önvezető, azaz autonóm autóktól lesz hangos, néhányan mégis hátat fordítanak a technológiának. Jelen állás szerint a Porsche is ide tartozik, egyszerű, prózai okból: a márka filozófiája szerint az autót vezetni kell, az ad örömöt.

Senki sem szeretne önvezető Porschét,” nyilatkozta a minap Oliver Blume, a márka új vezetője. Mivel továbbra is sportos hangulatot tartja elsődlegesnek a vállalat, így teljesen érthető a költséges fejlesztések mellőzése – helyette a volán mögötti izgalmak további fokozásán dolgoznak inkább.

Önvezető helyett elektromos

Emellett pedig az elektromos technológiában látja a jövőt a márka. Régóta nem titok, hogy 2020-ra készül majd teljesen elektromos hajtású Porsche, emellett pedig a közeljövőben a paletta legtöbb tagjának lesz konnektoros hibrid változata. Így például a 911-nek is, amely 2018-ban készülhet el, és körülbelül 50 kilométert tud majd egy feltöltéssel kizárólag elektronokkal megtenni. Ennek hatására 2 liter körüli vegyes fogyasztást tud majd felmutatni, miközben a gázpedált lenyomva jócskán 400 lóerő feletti teljesítmény is elérhetővé válik.

A márka jövőjét előrevetítő Mission E tanulmányhoz kattintson a képre!

Az önvezető technológia fejlesztése így nem elsődleges, azt a Volkswagen konszern márkái úgyis elvégzik és csiszolgatják. Később, amikor az autonóm funkciók elérhetőségének egy része – például az autópályás vezetés – magától értetődővé válik, akkor persze biztosan elérhetővé teszi a Porsche is azt, addig viszont a kereslet mesterséges megteremtése helyett inkább arra koncentrálnak, hogy minél jobban érezzék magukat a sofőrök a volánnál. Valószínűleg jól teszik.