
Egy olimpiát az egész világ nyomon követ – még azok is, akik egyébként nem sportrajongók. Ennél jobb alkalom tehát nemigen van arra, hogy egy gyártó felhívja magára a figyelmet. Erre készül a Toyota és a Lexus is, ugyanis a 2020-as tokiói olimpiára egy egész flottányi önvezető autót szeretnének csatasorba állítani, hogy bemutassák a világnak, hogy hol is tart ez a technológia.
A hazai rendezésű olimpiánál nem nagyon van jobb lehetőség a figyelemfelkeltésre: a Toyota szeretné kihasználni ezt, és amellett, hogy az addigra már egy következő szintre lépő autonóm technológiájukat reklámozzák, igyekeznek majd a jövőbe is betekintést engedni. Mindezt természetesen néhány teljesen önvezető autóval szeretnék megtenni, amelyek azt fogják bemutatni, hogy meddig juthatunk el még 2030 előtt.
A Lexus LS-sel már bemutatóztak a Japánok
Egyelőre túl sok részletet nem árultak el a Japánok, de a kormány azt szeretné, ha a gyártók feltérképeznék az úthálózatot, ami nagy lépés lenne az önvezető autózás fejlesztésében. A Toyota képviselője, Ken Koibuchi elmondása szerint a 2020-as olimpiára az autópályákat már sikerülni fog feltérképezni, így ott például már megvalósulhatnak a teljesen önvezető autók. Ez persze önmagában még nem elég a biztonságos működéshez: a vezető azt is kiemelte, hogy lézerradarokat is be kell majd vetni a megbízhatóság növeléséhez.
A Toyota a hírek szerint jövőre rukkol majd elő önvezető technológiájának legújabb változatával, így akkor minden bizonnyal több részletet is megtudhatunk majd a projektről. Nem lepődnénk meg, ha egy partneri szerződés keretein belül jó pár alkalommal feltűnnének majd a japán gyártó – akár sofőr nélkül működő – autói a 2020-as olimpia közvetítéseiben.
