
Ha két egymással ellentétes kategóriát szeretnénk kiemelni az autózás világából, nagy valószínűséggel sokaknak az SUV-k és a sportautók szegmense ugrana be elsők között. Azonban úgy látszik, a gyártókat ez egyáltalán nem zavarja, ugyanis a Nissan után – mely a Gripz-szel készül nekünk – ezúttal a Seat jelentette be, hogy egy sportos crossover tanulmánnyal lép színre Frankfurtban, ami a Leon Cross Sport névre hallgat.
A spanyol – vagy inkább német – gyártó két rajzot is megosztott velünk az izgalmas koncepcióról, mely első ránézésre úgy tűnik, a Leon Cupra és X-Perience változatait hivatott ötvözni. A Seat kompaktjára épülő crossover bizony már a skicceken is igazán izgalmasnak ígérkezik, amit a háromajtós karosszéria mellett a Leon egyébként is marcona tekintete, és a lökhárítók, valamint a küszöbök műanyagbetétei tesznek még inkább harciassá.
Igazán izgalmasnak ígérkezi a Cross Sport
Arról egyelőre nincs hivatalos információ, hogy milyen hajtásláncot találhatunk a lemezek alatt, de egyáltalán nem lennénk meglepve, ha a konszern egyik rendkívül potens 2-literes benzines turbómotorja lapulna a motorháztető alatt. Ha ez valóban így lesz, a fő kérdés talán az, hogy vajon a múlt héten bemutatott, felpaprikázott Leon Cupra 290 lóerős elsőkerékhajtású, vagy esetleg a Golf R-ből ismert 300 lóerős, a crossover felépítéshez jobban passzoló összkerékhajtású hajtásláncot örökli-e a Cross Sport, már ha nem egy gyengébb, esetleg dízel szerkezet kerül majd az autóba.
Annyi biztos, hogy a hét második felére már jóval okosabbak lehetünk, és azt is megtudhatjuk, hogy a gyáriak csak a jövőre érkező vadonatúj crossoverükre szeretnék-e így felhívni a figyelmet, vagy esetleg látnak potenciált a furcsa öszvér piacra dobásában is.
