
A Škoda Superb rövidesen harmadik generációjába lép, a harmadik felvonás gyakorlatilag a fejlesztés, pontosabban a tesztelés utolsó fázisánál tart. Ezt bizonyítja, hogy a Škoda a napokban a világ legnevesebb autós magazinjait meghívta egy bemutatóra, s az újságírók amellett, hogy üléspróbát vehettek a csehek büszkeségében, ki is próbálták a zászlóshajó harmadik generációját, ami továbbra is etalon lesz a hátsó lábtér tekintetében.
A német kezekben lévő cseh márka illetékesei úgy fogalmaztak a sajtótájékoztatón, hogy a Superb harmadik szériája minden idők legjobb Škodája, az állítást pedig mi sem vonhatjuk kétségbe – valljuk meg, nem meglepő, hogy egy gyártó legújabb, csúcstechnikájú zászlóshajója a valaha készült legjobb típus az adott cégnél.

Már az első és a második generáció is a középkategória határait súrolta a méretek tekintetében, az újdonság pedig erre rátesz még egy lapáttal a gyáriak szerint. Ne feledjük, hogy az előd 4833 mm hosszú volt, így elképzelhető, hogy a rövidesen érkező Superb alulról súrolja majd az öt métert, továbbá állítólag az eddig sem éppen csekély, 595 literes csomagtartó szintén tovább gyarapszik.
Az újdonság a nemrégiben piacra dobott Passat megnyújtott padlólemezét használja, ami kiváló alapokat jelent. Az MQB platformnak köszönhetően közel 100 kilós súlycsökkenésre számíthatunk. Az előzetes adatok szerint 625-1760 liter közötti csomagtartóra és 80 mm-rel hosszabb tengelytávra számíthatunk, a variálható 4/5 ajtós kialakítás (vagyis a csomagtérajtó önmagában és a hátsó szélvédővel együtt is nyitható, az előddel egyetemben) pedig vélhetően marad a szedán kivitelnél.
A hátsó helyhiánytól vélhetően a 3. generáció esetében sem kell félnünk...
A Superb kombiról egyelőre nincsenek információk, de idővel vélhetően a puttonyos változat is csatlakozik a kínálathoz. Az extrák tekintetében jórészt a Passat innovatív technikai megoldásait várjuk, így érkeznek érintőképernyős, modern multimédiás rendszerek, adaptív csillapítás stb.
A motorkínálat szintén a Passatból érkezik nagyrészt. Benzinfronton 1,4-2 liter közötti négyhengeresekre számíthatunk, a gázolajosok pedig 1,6 illetve 2 liternyi lökettérfogattal dolgoznak. Az alap a 125 lovas 1.4 TSI lesz, dízelként pedig a 120 lóerős 1.6 TDI – a csúcsbenzines 260 lóerőt ad majd le állítólag, a 2-literes TDI pedig csúcsformájában 190 lóerőt fog teljesíteni. A duplakuplungos DSG automaták természetesen rendelhetőek lesznek a Superbhez, az összkerékhajtáshoz hasonlóan.
Íme, az új Superb, jelentős álcázással - immár MQB alapokon
A Superb-ről jövő februárban tervezi lerántani a leplet a Škoda, élőben pedig a kapuit március elején megnyitó Genfi Autószalonon találkozhatunk a modellel. A rendelésfelvétel szintén a jövő év elején indul, az első példányok pedig még az év elején megérkeznek tulajdonosaikhoz. Az árakról egyelőre nincsenek információink, de kismértékű drágulásra számíthatunk.
