Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Toyota már évek óta a világ legnagyobb autógyártójának mondhatja magát, és ez vélhetően idén sem fog változni. A pénzügyi szezon március 31-i lezárását ugyanis kifejezetten jó előjelekkel várhatja a japán gyártó, köszönhetően a rengeteg exportnak és a gyengélkedő yennek – noha a General Motorsnál négyszer nagyobb nyereség még ezek tudatában is érdekes adat.

Ami azonban még ennél is sokkal érdekesebb, az a két gyártó eladásai közti különbség, hiszen a Toyota csupán néhány százezer autóval adott el többet a GM-nél, ami nem indokolná az amerikaiak átszámítva 1775 milliárd forintos eredményével szemben a japánok által elért 6615 milliárdos adatot. Ezekből az adatokból nem nehéz kiszámolni, hogy az ázsiai gyártó átlagosan minden egyes autón 736 ezer forintot nyer, szemben a Ford 268 ezres és a GM mindössze 177 ezres nyereségével.

Csak frissítést kapunk az öregecske Avensishez - a részletekért kattintsanak

Ismerve a Toyota termékeinek jelenlegi helyzetét a piacon, ez bizony igencsak meglepő, hiszen a japán gyártó az elektromos autókat leszámítva bizony néhány területen elég nagy lemaradásban van a konkurensekkel szemben, ami ekkora profit mellett nem feltétlenül kellene, hogy elfogadott legyen – még ha hatalmas szerepet is játszik ebben a japán yen gyengélkedése az amerikai dollárral szemben. A valuták közötti különbség azért is fontos, mert a Toyota hazájában gyártott autóinak körülbelül 45%-át külföldre importálja, amiken így hatalmas hasznot tud húzni – nem is beszélve az Egyesült Államokban tapasztalható nagy keresletről.

Az amerikai autógyártók pedig kellően fel is vannak háborodva; sokan a yen értékének manipulálásával vádolják a japánokat, melynek köszönhetően a Ford amerikai elnöke, Joe Hinrichs szerint a Toyota minden egyes autón – csak a hatalmas értékkülönbség miatt – 540 ezer forintnyi összeget nyer. A vezető ezt az ügyet egyébként a 21. század nagy kereskedelmi akadályának nevezte, mellyel az ázsiaiak a fair play szabályait be nem tartva, jogosulatlan előnyhöz jutnak.

Az Auris is megújul Genfben, kíváncsian várjuk mire lesz képes - a cikkért kattintsanak

Érdekességként említhető még meg az üggyel kapcsolatban, hogy nem is olyan rég a japánok igyekeztek kitelepíteni a termelésüket saját hazájukból, méghozzá éppen a valutaárfolyamok mostanival ellentétes alakulása miatt. Úgy tűnik azonban, hogy fordul a kocka, és mostantól a külföldi üzemeknek van félnivalójuk, hiszen ha folytatódik ez a tendencia, a Toyota bizonyosan hazájára igyekszik fordítani a nagyobb hangsúlyt – már ami a termelés helyét illeti.

Abban mindenesetre megegyezhetünk, hogy a Toyota profitorientált stratégiája bizony nincs jó hatással az autóiparra, hiszen hiába az olyan egyedülálló modellek fejlesztése, mint a Mirai, a hétköznapi típusok tekintetében néha lelombozó teljesítményt nyújtanak a japánok, jelentős lemaradással kísérve az aktuális fejlesztési trendeket – kiváltképpen Európában. Persze a másik oldalon meg kell jegyeznünk, hogy az autógyártás bizony egy kemény üzleti tevékenység (egyetlen gyártó sem jótékonysági szervezet), és a Toyota eredményei egyben arra is rávilágítanak, hogy mennyire zseniális a cég felépítése/működése, és milyen ügyesek a japánok, hiszen hihetetlenül sok autót képesek értékesíteni.