Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A legfrissebb hírek értelmében, amelyek egyenesen gyári forrásból érkeztek, az Audi 2025-re azt szeretné, hogy eladásainak mintegy egyharmadát (a gyáriak 25-35% közötti részarányt mondtak) elektromos illetve hibrid modellek képezzék.

Ezzel egyidejűleg a németek egyik illetékese egy neves brit autósmagazinnak adott friss interjújában elmondta, hogy lassan befagyasztják a legnagyobb motorok fejlesztését illetve gyártását, ugyanis az elektromos segítséggel kisebb – és persze eleve feltöltött – belső égésű erőforrások használatával is bőven hozni tudják a jelenlegi csúcsbenzinesek teljesítményét: a négyhengeresekkel a jelenlegi V6-osokét, a 6-hengeresekkel pedig a mostani V8-asokét. Egyben azt is megtudtuk, hogy a néhány modellben most is szolgáló, friss fejlesztésű V8-generációnak lassan befellegzik, és nem fejlesztenek több V8-ast.

A 4-literes V8-asok az Audinál most dízelként 435, benzinesként pedig 605 lóerőnél járnak

A jelenlegi V8-as motorcsalád hengerűrtartalma különben 4 liter, és mind dízelként, mind pedig benzines kivitelben elérhető – egyaránt két turbófeltöltő által lélegeztetve, mi több, a gázolajos verzió esetében egy elektromos feltöltő is segíti a két ’hagyományos’ turbót. Utóbbi változat az Audi SQ7-ben debütált, s a vadonatúj Porsche Panamerába is bekerült – előbbiben érdekes módon erősebb, hiszen 435 lóerőt képes leadni, miközben a Panamerában ’csak’ 422 lóerős. Benzinfronton pedig most 605 lóerőnél tart a 4-literes kétturbós V8 az Audi S8 Plus-ban, de állítólag még sok tartalék van benne. A VW-konszernnél különben az Audi és a Porsche mellett a Bentley is használja a jelenlegi motorokat, de idővel természetesen az összes márkánál át szeretnének állni a németek a kisebb erőforrásokat használó hibridekre. Lényeg a lényeg, a V8-asnak a VW-konszernnél már alig van néhány éve, bár néhány gyártónál még sokáig köztünk marad.