
Holnap újabb fejezet kezdődik az autóipar történelmében: megnyitja kapuit a 2016-os Párizsi Autószalon, vele pedig jövőbe mutató négykerekű újdonságok szelencéje válik szabaddá. Ezúttal is az elektromos újdonságok térnyelése lesz a középpontban: a Mercedes-Benz például egy rejtélyes villanyos SUV-val készül.
Egyelőre annyit tudunk a fenti ízelítő képen és a lenti kis videón kívül, hogy az újdonság az EQ nevet kapja. Végül a sorozatgyártásba kerülő elektromos SUV majd az EQG nevet kapja, az utolsó betűvel tisztelegve a csillagos márka terepjárós ősatyja, a G-osztály előtt. A 2019-ben megjelenő végeredmény előtt azonban egy kissé túlzó, hangsúlyos koncepcióra számíthatunk, amely a belső kialakításba is bepillantást ad.
A Mercedes-Benz mellett egyébként a Volkswagen, az Audi és a Jaguar is elektromos SUV-on munkálkodik, és persze a BMW-t sem kell félteni, így néhány éven belül többszörösére nőhet azon modellek száma, amelyek teljesen elektromos hajtásuknál fogva jogosultak az 1,5 millió forintos állami kedvezményre, és 4-500 kilométeres hatótávuknál fogva egyre többek figyelmét keltik majd fel.
