Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az elektromos autózás egyre nagyobb teret nyer, ami egyrészt a technológia fejlődésének, másrészt pedig a károsanyag-kibocsátás csökkentésére való igénynek köszönhető. Rengeteg személyautó járja az utakat, de nem szabad elfeledkeznünk a kisbuszokról sem, melyek nagy része valamilyen cég szolgálatában van úton szinte egész nap. Az angolok pedig úgy gondolták, ezeknek a járműveknek az elektromosra cserélése bizony sokat dobna a latba, így elkészítették az Emerald T-001-et.

A formáját tekintve nem éppen lenyűgöző négykerekű egyébként nem tisztán elektromos hajtást kapott, hiszen bár a kerekeket kizárólag villanymotor hajtja, egy négyhengeres belső égésű erőforrást is beépítettek, ami azonban csak generátorként működik – azt egyelőre nem árulták el, hogy benzines vagy dízel. A T-001 így a 25 kWh-s akkumulátorának köszönhetően körülbelül 105 kilométert tud kényelmesen megtenni alapból, de a motor bekapcsolódása után akár további 550 km is elérhető vele.

Nem egy született szépség, de ebben a kategóriában nem ez a lényeg

A menetteljesítmények szintén figyelemre méltók, hiszen az ígéretek szerint kevesebb, mint 9 másodperc alatt elérheti a 100 km/h-s határt a jármű, köszönhetően a nagyjából 600 Nm-es csúcsnyomatéknak – igaz, a végsebesség megáll 136 km/h-ban, de egy ilye jellegű autónál nincs is szükség többre. Az akkumulátor egyébként elöl, a padló alatt van elhelyezve, míg az elektromotor a hátsó tengelynél kapott helyet, és azt is hajtja – a belső égésű szerkezet a motortérben foglal helyet.

Az ilyen elektromos áruszállítókkal kapcsolatban egyébként az egyik legnagyobb félelem mindig a nehéz rendszer miatti viszonylag alacsony terhelhetőség, ám az Emerald esetében a gyáriak 1,4 tonnára ígérik ezt, ami bőven elegendő lehet egy városi megoldásnak – a hajtáslánc úgyis ezt a használatot támogatja leginkább. A hatalmas angol városokban pedig sok cég vár már hasonló megoldásra, ugyanis a dízelek nem csak jóval szennyezőbben működnek, de fenntartásuk is drágább lehet, mint a viszonylag kevés hibalehetőséggel szolgáló hibrid hajtásláncnak.

A menetteljesítményekre nem lehet panasz

A gyáriak ígérete szerint a kellemes menettulajdonságok mellett a biztonság is fontos szerepet kap, és az autó képes lesz akár 5-csillagos eredményt is elérni az Euro NCAP töréstesztjén. Az Emerald egyébként az első hírek szerint kétféle tengelytávval tervezi piacra dobni az autót, és a nagyobbikhoz emelt tetőmagasság is elérhető lesz – nem lepődnénk meg, ha a későbbiekben egy személyszállító verzió is bemutatkozna.

Az Emerald egyébként a kínai Geely kezében van, akárcsak a London Taxi International (LTI) - utóbbi a jól ismert angol taxikat gyártja. Az utasszállítók következő generációja egyébként ugyanazokat az alapokat és erőforrást használja majd, mint a T-001. Ez a beruházás több mint 100 milliárd forintnyi fontot emésztett fel, és 1000 új munkahelyet teremtett. Az angolok sokat várnak az újdonságtól, ami nem is csoda, de mi azért kivárnánk, hogy végül mekkora sikere lesz az elektromos áruszállítónak.