
A Porsche legfrissebb ínyencfalatjáról, a rövidesen bemutatkozó 911 R modellről már olvashattak az Autó Pulton: pontosan két hete számoltunk be Önöknek az izgalmas 911-esről, ami minden bizonnyal a márka rajongóinak, és egyúttal a gyűjtőknek a nagy kedvence lesz, főleg, hogy a gyártó limitált darabszámban (állítólag 600 példányban) kívánja csak piacra dobni a jószágot.

Hogy mi, pontosabban fogalmazva mi lesz annyira vonzó a 911 R-ben? Nem más, minthogy a különleges 911-es az új Carrera modellekkel ellentétben nem feltöltött erőforrást kap, hanem a hírek szerint egyenesen a fantasztikus kvalitásokkal megáldott GT3 modell 3,8 literes 475 lóerős szívómotorját örökli.
És ez még nem minden, ugyanis ami a legfontosabb, az a széria kézi váltó, amiről az új generációs GT3 vásárlói mindeddig csak álmodozhattak, a pályaváltozat ugyanis kizárólag a zseniális, ámde a manuális váltónál kevésbé élvezetes PDK duplakuplungos automatával elérhető, és ez így is marad. Persze az R kivitelnél (is) magától értetődik a hátsókerékhajtás és az önzáró diffi. Azt egyébként még nem tudjuk, hogy vajon a korábbi GT3 modellek hatfokozatú váltója, vagy az új 911-esek hétsebességes kézi váltója kerül az autóba.

A 911 R-re tehát akár úgy is tekinthetünk, mint egy kézi váltós GT3-ra, azonban így nem teljes az igazság. Ugyanis a közelgő R elsősorban nem a versenypályák meghódítására született, min inkább egy közúti játékszernek készült, vagyis a GT3 radikális aerodinamikai csomagját vélhetően nem fogja megkapni.
A súlycsökkentés viszont fontos szempont, és ha abból indulunk ki, hogy a kézi váltó eleve könnyebb a PDK-nál, elképzelhető, hogy sikerül leszorítaniuk a tervezőknek 1400 kiló alá a modell önsúlyát (GT3: 1430 kg).

A legfrissebb kémfotók - amelyeken gyakorlatilag bármiféle álcázás nélkül lapít az újdonság – legalábbis erről tesznek tanúbizonyságot. Persze a lencsevégre kapott Porschére nincs ráírva, hogy az R kivitel lenne, azonban a 911 GT3 kerekei, a mögöttük látható óriási kerámia fékek, a GT3-éra hasonlító, nagy légbeömlőkkel ellátott első lökhárító, valamint a GT3 középen elhelyezett dupla kipufogója mind-mind erre enged következtetni.
Kicsit tehát minden irányból elkülönül a limitált R az egyszerűbb Carrera sorozattól, azonban sokkal kevésbé feltűnő jelenség, mint a méretes légterelőkkel telepakolt GT3, amiről korábbi menetpróbánkból, ide kattintva részletesen olvashatnak. Persze a limitált darabszám miatt árban biztosan nem lesz olcsóbb nála.

A lemezek alatt vélhetően nem csak a motor, de a futómű tekintetében is a GT3 technikája fog visszaköszönni esetleg kicsit felpuhított formában a jobb utcai használhatóságért, a kémfotók alapján pedig bukócsövezéssel fog érkezni az autó, ami minden bizonnyal extra lesz.
Mi azért bízunk benne, hogy ha a vásárlók úgy akarják, hátsó ülésekkel is kérhetik a rendkívül mókásnak ígérkező utcai rakétát, ami kézi váltójának köszönhetően a 911-es sorozat (szerintünk) legérdekesebb és legizgalmasabb tagja lesz. Apropó, a névválasztásnak nyomós oka van, ugyanis az eredeti 911 R jövőre ünnpeli 50. születésnapját, a Porsche részéről így érthető a megemlékezés.

Egy biztos: gyártsanak is bármennyit a 911R-ből, ha igazak az előzetes információk, garantáltan pillanatok alatt el fogják kapkodni az összes példányt a márka tehetős rajongói - az autó egyszerűen nem tud annyira drága lenni, hogy ne érje meg. Halkan jegyezzük meg, mi is csatlakoznánk az illusztris klubba, ugyanis nem elég, hogy az aktuális 911 széria legfinomabb és legkülönlegesebb modelljéről van szó, de egyben komoly értéknövekedési potenciál is van a limitált R-modellben...
