Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Olvasóink bizonyára pontosan tudják, hogy a 2016-os év a BMW számára igazi mérföldkőnek számított: a bajoroknál a tavalyi esztendő a szokásos újdonságdömping mellett az ünneplésről szólt, hiszen 2016-ban centenáriumát, vagyis 100. évfordulóját ünnepelhette a márka.

A BMW ügyfelei pedig nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy valóban emlékezetes maradhasson a centenáriumi év a gyártó számára, hiszen mindenkori rekordértékesítést értek el a németek, és (néhány ezerrel) első alkalommal lépték át a 2 milliós értékesítési darabszámot. Emlékszem, hogy 3 éve mekkora büszkeség töltötte el a BMW Csoportot, amikor a konszern teljes eladásai (vagyis a BMW mellett a MINI-vel, a BMW motorkerékpárokkal, valamint a Rolls Royce-szal együtt) először elérték a kétmilliós darabszámot, a BMW pedig akkora dinamikával fejlődött az elmúlt időszakban, hogy 2016-ban már a többi divízió sem kellett a bűvös szám átlépéséhez.

Idén az új 5-ös mellett a frissített 4-es sorozatra is számíthatunk a BMW-től

Tavaly a teljes BMW Group különben közel 2,37 millió járművet értékestett, és nem csupán a BMW, de a MINI és a BMW Motorrad (vagyis a motorkerékpár részleg) is remekül teljesített, utóbbi abszolút rekordot könyvelhetett el. Magyarországon szintén nagyon jól áll a BMW Csoport szekere rúdja, hiszen közel 2.400 új BMW-t értékesítettek Magyarországon 2016-ban. Ezzel a prémiumok között az abszolút elsőséget épphogy nem sikerült megkaparintani, a magánszférában viszont első a márka a prémiumok között, amire nagyon büszke az importőr. És arra is, hogy a teljes eladásból 98 darabot az i-modellek tettek ki, mégpedig az állami kedvezmények érvényesülése nélkül, hiszen az új 1,5 millió forintos támogatás majd az idei eredményekben fog csak meglátszani. BMW motorkerékpárból tavaly összesen 271 db talált gazdára itthon, ami szép szám.

Az idei évtől szintén sokat vár az importőr, amiben jelentős szerep jut a vadonatúj 5-ös sorozatnak. Érdekes különben, hogy tavaly hiába volt kifutó modell az előző 5-ös, mégis felkerülhetett a modellmixben a dobogóra a 3-as sorozat és az X5 után. És szintén érdekes az összkerékhajtású, vagyis xDrive-os modellek térhódítása: a összes eladott BMW 59%-a összkerékhajtással talált gazdára Magyarországon, ami hihetetlenül nagy aránynak számít, és veri is az összes prémiumot. Idén egyébként az új 5-ös mellett egyéb újdonságok mellett a 4-es sorozat ráncfelvarrott változata is piacra kerül, a megújult szalonok, valamint két új BMW szalon (Kaposváron és Nyíregyházán) pedig szintén az idei sikereket hivatottak megalapozni.

Sokat vár a MINI a vadonatúj Countryman-től

Nem csupán a BMW-re, de a MINI-re is nagy hangsúlyt fektet az importőr: az illetékesek az évindító sajtótájékoztatón bejelentették, hogy 2017 a MINI éve lesz, és igyekeznek népszerűsíteni a BMW stílusos márkáját a gyáriak.

A vásárlók pedig több helyen tudnak majd MINI-ket venni, hiszen ezt az idei évtől immár Pécsett és Győrben is megtehetik. Tavaly különben 141 MINI talált gazdára itthon, ami rekordértékesítésnek számít, idén pedig a márkának minden esélye megvan arra, hogy újabb rekordot állíthasson fel, hiszen 2017-től nem csupán több helyen értékesítik a gyártó portékáit, de a vadonatúj Countryman-től nagyon sokat várnak az illetékesek, hiszen úgy vélik, ez az első MINI, ami egy teljes értékű családi autó szerepét is be tudja tölteni.

A Countryman erős kampánnyal startol, s egy új, “Add Stories - Mondd el, mi a Te történeted” kezdeményezéssel, valamint 5 új márkanagykövettel vág az új évnek. A kis crossovert hazánkban a kampányok mellett Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színész, Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Leblanc Gergely balettművész, Zoób Kati divattervező és Jókúti András gasztronómiai szakértő illetve blogger fogja népszerűsíteni, akik mostantól új Countryman-eket fognak használni.